Rendkívüli informális találkozót tartanak kedden az uniós tagállamok vezetői
Rendkívüli találkozót tartanak kedden az Európai Unió tagállamainak vezetői, ennek egyetlen napirendi pontjaként informális egyeztetést folytatnak a múlt héten lezajlott európai parlamenti (EP-) választások eredményéről, illetve a küszöbönálló tisztújításról.

Brüsszeli munkavacsorájukon az uniós állam- és kormányfők a tervek szerint megkezdik az EU-intézmények vezetőinek jelöléséhez és kinevezéséhez vezető eljárást, noha döntések egyelőre nem várhatók, csak a soron következő, június 20-21-i csúcsértekezleten.
- hangsúlyozta Donald Tusk, a kormányfői fórum, az Európai Tanács elnöke.
Az EP-választáson legtöbb szavazatot szerző Európai Néppárt listavezetője a német Manfred Weber. Az először a legutóbbi EP-választás után alkalmazott csúcsjelölti rendszer azonban akkor és most is komoly vitákat váltott ki, mivel az EU alapszerződése alapján az Európai Tanács hatáskörébe tartozik a jelölt megnevezése az Európai Bizottság élére, akiről aztán az Európai Parlament szavaz. A csúcsjelöltekkel viszont a pártok gyakorlatilag kész tények elé állítják a tagállami vezetőket, akik közül többen is - például Emmanuel Macron francia elnök - elutasítják a hivatalos joganyagban sehol nem szereplő rendszer alkalmazását.
A kiválasztás során egyebek mellett az is szerepet játszik, hogy a jelölt pontosan honnan, kicsi vagy nagy, északi vagy déli, régi vagy új tagállamból származik, melyik párthoz tartozik, illetve milyen nemű. A sokismeretlenes egyenlet első eleme akkor válik ismertté, amikor megválasztják a bizottság elnökét, és éppen ezért ez a többi poszt elosztására is hatással lesz.