2017. szeptember 16., 15:34

Pénzszűkében az oktatásügy?

POZSONY. A szlovákiai oktatásügy a nemzetközi helyzettel összehasonlítva valóban nem úszik a pénzben, bár az egy-egy diákra eső költség egyre magasabb. Egy-egy alapiskolás tanuló vagy középiskolai diák oktatása az elmúlt évben megközelítőleg 2 200 euróba került, ezzel szemben például 2013-ban 200 euróval kevesebb volt.
201709161048000.ISKOLA_1-2.jpg

A felsőoktatási intézményekben hasonló a helyzet. 2008-ban, amikor rekordmagasságot ért el az egyetemi és főiskolai hallgatók száma (az állami és magán oktatási intézményekben összesen több mint 225 ezer diák tanult), állami forrásokból a 195 ezer állami intézményekben tanuló diákok fejenként csaknem 2 200 eurót fordítottak.  2016-ban az összeg már több mint 3 800 euróra rúgott – derül ki az állami felsőoktatásról és az állami költségvetésről szóló jelentést összevető elemzésből.

Az utóbbi időben a diákok, főként a felsőoktatásban tanulók létszáma visszaesett, a költségvetést nem módosították. Az ajánlások értelmében nyilvánvaló, hogy a pénzeket nem kellene elvonni, viszont a felhasználó intézmények létszámának csökkentésére kellene összpontosítani. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a múltban szemünkre vetette az egyes osztályok alacsony tanulói létszámát ( az átlag 21 tanulós létszám helyett a valóság csupán 13), ugyanakkor néhány állami iskola bezárására irányuló olyan felszólítás is megjelent.

A diák kevesebb, a költség marad

2016-ban az állami felsőoktatási intézményekben tanuló diákok létszáma 116 ezerre csökkent. Az állami alap- és középiskolákban az elmúlt évben megközelítőleg 680 ezer gyermek és fiatal tanult.

2008-ban egy egyetemi tanár megközelítőleg 1 036 eurót keresett, 2015-ben a fizetése elérte az 1 339 eurót. Az oktatási minisztérium elemzése szerint a regionális oktatásügyben dolgozó pedagógusok és szakalkalmazottak átlagfizetése 2008-ban 696, 2014-ben pedig 908 euró volt. A regionális oktatásügy 2016-ban összességében több mint 1,5 milliárd euróba került.

Túl sok az iskola

Az állami költségvetésből származó pénzek 20 állami felsőoktatási intézmény (közöttük három kisebb állami főiskola) között oszlik meg. Számuk csökkentésére szólított fel Andrej Kiska köztársasági elnök is.

Elméletileg kevesebb iskola esetében a tudományos kapacitást kisebb számú jobban felszerelt munkahelyeken lehetne összpontosítani.

Áttekintés a felsőoktatási intézmények helyzetéről:

Megnevezés

2008

2010

2016

Diáklétszám

104 992

179 658

121 837

Támogatás

427 millió euró

457 millió euró

465 millió euró

Költség/diák

2 190 euró

2 544 euró

3 820 euró

Pedagógus bére

1 036 euró

1 145 euró

1 339 euró

Megosztás