2013. október 7., 18:29

Õsi madarak maradványait rejtette az ausztrál barlang

ADELAIDE. Az ausztráliai Nullarbor-síkság egyik barlangjában talált megkövesedett madármaradványok azt sugallják, hogy a terület több százezer évvel ezelőtt teljesen más képet mutatott.
A nyugat-ausztráliai Euclától 100 kilométerre északnyugatra található Thylacoleo-barlangokat a pleisztocén kori erszényes „oroszlán” (Thylacoleo carnifex) után nevezték el, amelynek maradványait itt találták meg. A legtöbb itt végzett kutatás a változatos erszényesfaunára fókuszál, amely többek között felölelte az óriási kengurukat (procoptodon) és szintén hatalmas vombatokat (phascolonus).

Elen Shute, az adelaide-i Flinders Egyetem kutatója azonban figyelmét a barlang talajrétegeiben csapdába esett változatos madármaradványok felé fordította. Eredményeit egy ausztrálázsiai konferencián ismertette. Elmondása szerint más ausztrál pleisztocén kori barlangi fosszíliákhoz mérten a lelőhely rendkívül gazdag, ugyanis több mint 40 madárfajt azonosított a rétegekben.

„Találtunk többek között galambokat, ragadozó madarakat, számtalan papagájt és guvatfürjeket. Érdekes módon három ásótyúkfaj is előkerült, beleértve a Leipoa gallinacea fajt is” – magyarázza. Ezenkívül több kacsafaj maradványait is feltárták, ami azt sugallja, hogy a pleisztocén idejében a régió egy részét tavak borították, ami éles ellentétben áll azokkal a száraz síkságokkal, amelyek a Nullarbor képét ma kialakítják.

Shute szerint a változatos madárfajok segíthetnek tisztább képet festeni a múltbeli feltételekről. „Ha egy barlang üledékeiből nagyszámú fajt tudunk azonosítani, akkor az átfedést mutató élőhely preferenciákat fel lehet használni a környezetet érintő konklúziók levonására” - teszi hozzá. Úgy véli, a legizgalmasabb felfedezések – melyeket még hivatalosan is le kell írni – olyan madarak, amelyek bozótkakukkra és avarjáróra emlékeztetnek. Manapság a bozótkakukk Ausztrália északi és keleti részének szubtrópusi és trópusi területein fordul elő, míg az avarjáró a kontinens északi részén és Pápua-Új-Guinea esőerdeiben él. Shute szerint mindez arra utalhat, hogy valamikor buja növényzet jellemezte a régiót. Későbbi terveiben egy olyan időskála elkészítése áll, ami bemutatná, hogy az egyes fajok mikor éltek a régióban - számolt be a hirado.hu.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.