2014. május 4., 08:28

Oroszbarát lázadók megtámadták az ukrán belügyi csapatok egyik egységét Luhanszkban

A lázadók megsebesítettek két ukrán belügyi katonát. Tegnap éjszaka egyébként Berlinbe érkeztek a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták által elbocsátott EBESZ-megfigyelők. A polgárháborús helyzet mihamarabbi rendezése érdekében lapértesülések szerint a CIA és az FBI is segít Ukrajnának.

Oroszbarát fegyveres lázadók megtámadták szombaton az ukrán belügyi csapatok egyik egységét a kelet-ukrajnai Luhanszk városban és megsebesítettek egy katonát. Ugyancsak Luhanszkban megsebesítettek egy újoncot egy hadkiegészítő parancsnoksági épületnél - közölte az ukrán belügyminisztérium helyi kirendeltsége. Hajnali jelentések szerint a szeparatisták - akiket az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség a "föderalizáció híveiként" említett - Luhanszkban elfoglalták a szóban forgó katonai épületet.

A toborzóhelyként is szolgáló katonai parancsnoksági épületben tartózkodókat a támadók távozásra kényszerítették.

Valerij Bolotov, a luhanszki körzet önjelölt szakadár kormányzója órákkal korábban videoüzenetben bejelentette, hogy "mozgósítani kell minden embert", és követelte a rendfenntartó erők helyi képviselőitől, hogy tegyenek hűségesküt a "délkeleti hadseregnek", különben statáriális bíróság elé állítják őket. A legfrissebb hírek szerint Bolotov a körzetben rendkívüli állapotot léptetett életbe.

Donyeckben a szakadárok az este megszállták a biztonsági szolgálat (SZBU) székhelyét - jelentette a helyi média. A gumibotokkal és baseballütőkkel felfegyverkezett mintegy 2000 ember "Oroszország!" és "Nem bocsátjuk meg Odesszát!" kiáltásokkal elfoglalta az épületet, amelyet nem védett senki.

Kijev-párti és oroszbarát fegyveresek közötti összecsapásban és épülettűzben, az odesszai szakszervezetei székházban halt meg pénteken több mint 40 ember, többségük az oroszbarát félhez tartozott.

Kosztyantyinivka városban, a tévétorony mellett is voltak összecsapások szombaton szakadárok és az ukrán rendfenntartók között. Lövések hallatszottak a helyről, majd megszűnt a tévéadás a toronyból.

Mariupolban szeparatisták eltorlaszolták az utcát a polgármesteri hivatal előtt, autógumikat hordtak össze és gyújtottak fel. Lövések is hallatszottak a helyi média szerint.

Andrij Parubij, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára a Kanal 5 tévéadón közölte: a szlovjanszki és kramatorszki hadműveletek befejezése után elkezdjük az antiterrorista művelet aktív fázisát más olyan városokban is, amelyek a szakadárok ellenőrzése alatt állnak.

Berlinbe érkeztek a szabadon engedett EBESZ-megfigyelők

Berlinbe érkeztek szombaton éjfél előtt a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták által a nap folyamán szabadon bocsátott EBESZ-megfigyelők, majd a cseh, a lengyel és a dán továbbutazott hazájába.

Egyikük, egy lengyel ezredes cáfolta a szlovjanszki szakadárok vezetőjének, Vjacseszlav Ponomarjovnak azt az állítását, hogy vendégként bántak velük. "Aligha érezheti magát valaki vendégnek, ha egész nap gépfegyveres katonák őrzik" - nyilatkozta a német televíziónak a Krzysztof Kobielski őrnagy.

Az őrnagy elmondta, hogy csak a kora reggeli órákban értesültek várható szabadon bocsátásukról. Utalt arra, hogy szinte teljesen elvágták őket a külvilágtól, és semmilyen információhoz nem jutottak hozzá.

A megfigyelők hétfős, magas rangú katonatisztekből álló csoportja - négy német, egy cseh, egy lengyel és egy dán férfi - Donyeckből érkezett a berlini Tegel repülőtérre, ahol a német, a cseh és a dán védelmi miniszter fogadta őket. Ursula von der Leyen német védelmi miniszter rövid nyilatkozatában arról tájékoztatott, hogy valamennyien sértetlenek.

Josef Prerovsky cseh alezredes Berlinből már Prágába érkezve vasárnap hajnalban kijelentette: az EBESZ megfigyelők szabadon engedése a bizonyíték arra, hogy vészhelyzetben jól működik az Európai Unió és a NATO közötti együttműködés. Prerovsky főként Berlint dicsérte a tárgyalásokban vállalt szerepéért. Elmondta, hogy elrablóik nem bántották és nem éheztették őket. "Gondolkodtunk azon, hogy megszökünk", de azután letettünk erről, mert úgy gondoltuk, hogy egy fegyveresektől hemzsegő városban nem jutna messzire egy ilyen viszonylag nagy csoport - tette hozzá.

Elmondta, hogy a szakadárok elvették minden személyes értéktárgyukat és számítógépüket, és nem adták vissza. Az alezredes megjegyezte, hogy katonai pályafutása során soha korábban nem volt ehhez hasonló helyzetben. Fogva tartásuk alatt a megfigyelőknek három esetben volt halálfélelmük: először, amikor a szakadárok megkötözték, és mintegy nyolc óra hosszára egy pincébe zárták őket, másodszor, amikor szombaton felvitték őket egy emeletre, és közölték velük, hogy élő pajzsként fogják őket használni, ha az ukrán biztonsági erők megostromolják Szlovjanszkot, harmadszor pedig, amikor szombat este tűzpárbaj tört ki a környéken, és két óra hosszáig tartott a lövöldözés - sorolta. Prerovsky köszönetet mondott az EBESZ-nek is azért az erőfeszítésért, amelyet szabadon engedésük érdekében tett. Elmondta, hogy Szlovjanszk környékén nem láttak egyetlen orosz reguláris katonai egységet sem. Olyan veteránokat láttak, akik valószínűleg megjárták Csecsenföldet, és felbérelték őket arra, hogy Kelet-Ukrajnába menjenek.

Az alezredest már Berlinben váró Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter a prágai repülőtéren nyilatkozva kijelentette: biztos abban, hogy Oroszország keze benne van a kelet-ukrajnai eseményekben. "Új jelenség, egy hivatásosok által vívott polgárháború tanúi vagyunk. Oroszország nyilvánvaló célja, hogy megakadályozza az Ukrajnában május 25-ére kiírt elnökválasztást, és nem zárható ki, hogy ez sikerül neki" - mondta a miniszter.

A csoport tagjait, valamint öt ukrán segítőjüket több mint egy héten keresztül tartották fogva a szlovjanszki szeparatisták. Egy svéd megfigyelőt betegsége miatt korábban elengedtek. A nemzetközi megfigyelők vezetője, Axel Schneider ezredes érkezésükkor arról számolt be, hogy egy nappal korábban a szlovjanszki harcok miatt még veszélyes helyzetben voltak, és utalt arra is, hogy a fenyegetettség napról napra növekedett. Kiemelte, hogy az állandó feszültség ellenére a csoport tagjai között az összetartás rendkívül erős és fegyelmezett volt, ami segített a nehéz napok átvészelésében.

A megfigyelőkkel együtt fogva tartott öt ukránt a Bundeswehr repülőgépén Kijevbe szállították.

Bild am Sonntag: a CIA és az FBI segíti az ukrán kormányt

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) ügynökei segítik az ukrán átmeneti kormányt - értesült a Bild am Sonntag.

A vasárnapi német újság információi szerint a CIA és az FBI szakértői az amerikai kormány megbízásából látják el tanácsaikkal az ukrán kormány illetékeseit. A lap német biztonsági forrásokra hivatkozva arról írt: a támogatás célja, hogy az ukrán hatóságok mielőbb véget vethessenek a kelet-ukrajnai lázadásnak, és egy működőképes biztonsági struktúrát hozhassanak létre.

A Bild am Sonntag szerint a CIA és az FBI ügynökei közvetlenül nem vesznek részt az oroszbarát milíciákkal Kelet-Ukrajnában zajló harcokban. Tevékenységük csakis a fővárosra, Kijevre korlátozódik.

Az FBI ügynökei az említetteken kívül segítik az ukrán hatóságokat a szervezett bűnözés leküzdésében is - értesült a német lap.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.