2014. március 3., 08:26

Orosz katonák foglaltak el egy ukrán laktanyát

SZEVASZTOPOL. Orosz katonák szinte teljes ellenőrzésük alá vontak egy ukrán katonai laktanyát a szevasztopoli Belbek nemzetközi repülőtér közelében. Az ukrán főügyész szerint Oroszország régóta készítette azt a forgatókönyvet, amely alapján zajlanak jelenleg a krími események.
A történtekről az alakulat egyik katonája, Roman Berehovoj számolt be az Ukrajinszka Pravda című kijevi napilap internetes felületén hétfőre virradóra. Azt mondta, hogy az orosz katonák először elfoglaltak egy épületet, amelyben aztán a repülőtérre érkező küldöttségeket fogadták, például Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfőt és másokat is.

"Másnap elfoglalták azt a helyiséget, ahol a repülőgépeink voltak, majd körbevették az őrséget", a következő napon "megostromolták az őrséget, fény- és hanggránátokat hajigáltak. Először azt mondták, hogy adjuk át a fegyvereinket. Az őrök erre nem voltak hajlandóak" - idézte az ukrán katonát az UNIAN hírügynökség. Berehovoj szerint vasárnap este az oroszok ismét fény- és hanggránátokat vetettek be ellenük.

"Elvették a fegyvereinket. Nem kaptunk parancsot arra, hogy harcba bocsátkozzunk. Nem válaszoltunk a provokációkra. Feladtuk az őrséget, feladtuk a raktárakat" - mondta a katona, aki szerint jelen pillanatban az oroszok ellenőrzésük alatt tartják majdnem az egész laktanyát, az ukrán katonák kezén csak az adminisztráció épülete és az alakulat zászlaja maradt. "Hát most ezeket védjük" - mondta Berehovoj, aki szerint az alakulat parancsnoka és minden katona kész a harcra.

A TSZN televízió közben arról számolt be, hogy hétfőre virradóra ismeretlen fegyveresek behatoltak a Krími félsziget keleti részén fekvő Kercsben egy tengeri határőr-alakulat területére. Három rendszámtábla nélküli kisbusszal érkeztek a helyszínre, oroszul beszéltek, egyesek közülük egyenruhát viseltek, mások polgári öltözetben voltak és álarcot viseltek. Az alakulat egyik tisztje tárgyalásokba bocsátkozott velük, majd beengedték őket a katonai egység területére. Az ismeretlen fegyveresek nem álltak elő semmilyen követeléssel, a tengeri határőrszolgálat katonái a helyükön vannak, és birtokukban vannak a fegyvereik is.

Az UNIAN hírügynökség azt jelentette hétfőre virradóra, hogy interneten, a közösségi portálokon verbuválják az oroszokat a kelet-ukrajnai Donyec-medencébe és Odesszába. A Vkontakte közösségi portálon például egy Ukrajna Polgári Önvédelme nevű csoport alakult, amely elirányítja az önkéntes oroszokat, tájékoztatja őket arról, hogy kikkel kell kapcsolatba lépniük, és miként juthatnak el a településeket - mint fogalmaznak - védő csoportokhoz.

Ukrán főügyész: régóta készültek a támadásra

Oleh Mahnickij ukrán főügyész szerint Oroszország régóta készítette azt a forgatókönyvet, amely alapján zajlanak jelenleg a krími események, és az elmúlt években az ukrán biztonsági szolgálatnál (SZBU) dolgoztak ezzel a céllal az orosz titkosszolgálat ügynökei. "Mára megállapítottuk, hogy néhány éven át folytak az előkészületek a különleges akcióra. A SZBU-nál nemcsak külföldi országok, hanem az FSZB (az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat) és más orosz szakszolgálatok ügynökei is dolgoztak, és jó előre készült ez a forgatókönyvet" - mondta vasárnap a főügyész.

Az ukrán parlament vasárnap azzal a felhívással fordult az Ukrajna biztonságáért garanciát vállaló nagyhatalmakhoz, hogy szavatolják az ország területi épségét. Közben az ukrán flotta újonnan kinevezett parancsnoka vasárnap bejelentette, hogy felesküdött az oroszbarát krími hatóságokra és több mint 1500 afganisztáni háborút megjárt orosz veterán utazott a Krím félszigetre. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök a maga részéről hangsúlyozta, hogy Ukrajna "a katasztrófa szélén áll" az orosz "hadüzenet" következtében. "Ez már vörös riasztás. Nem fenyegetés, hanem valójában hadüzenet országomnak" - mondta a kormányfő. Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök szerint Ukrajnának azonnal be kell lépnie a NATO-ba és az Európai Unióba, hogy megvédje magát az orosz agressziótól. A politikus szerint Oroszországgal jelenleg lehetetlen tárgyalásokat folytatni.

Békés megoldásra szólított fel a NATO


A NATO felszólítja Oroszországot és Ukrajnát, hogy párbeszéd útján keressék a békés megoldást az ENSZ BT vagy az EBESZ égisze alatt - mondta vasárnap Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár Brüsszelben, az Észak-Atlanti Tanács rendkívüli ülése után. Az Ukrajna területén végrehajtott orosz katonai akció sérti a nemzetközi jogot - állapítják meg vasárnap este kiadott közös közleményükben a NATO-szövetségesek.

A NATO elítéli az orosz katonai eszkalációt a Krímben, és súlyos aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy az orosz parlament felhatalmazást adott erő alkalmazására Ukrajna területén. "Az orosz fegyveres erők által Ukrajna ellen végrehajtott katonai akció sérti a nemzetközi jogot és ellentétes a NATO-Oroszország Tanács, valamint a Partnerség a békéért elveivel" - jelentette ki a tanácskozás utáni sajtótájékoztatón Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár. A közös nyilatkozat felszólítja Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben vállalt nemzetközi kötelezettségeit, az ENSZ alapokmányában lefektetett szabályokat, az 1994-ben Budapesten aláírt, biztonsági garanciákat tartalmazó orosz-amerikai-brit memorandumot és az 1997-es orosz-ukrán barátsági szerződést.

A nyugati hatalmak Oroszország-ellenességét bírálja a kínai hírügynökség


A Nyugatnak nem Oroszország ellen, hanem Moszkvával együtt kellene az ukrán válság kezelésén munkálkodnia - írta a Hszinhua kínai állami hírügynökség hétfői kommentárjában, amelyben a feszültség fokozódását vetíti előre. A nyugati hatalmaknak el kell ismerniük Oroszország és Ukrajna mély kulturális, történelmi és gazdasági kötődését egymáshoz, fel kellene számolniuk hidegháborús gondolkodásukat és fel kellene hagyniuk azon szándékukkal, hogy Moszkvát kizárják a válság rendezéséből, miután ők maguk kudarcot vallottak - jegyzi meg a cikkíró.

Az írás emlékeztet arra, hogy a válság gócpontja a többnemzetiségű Krím félsziget lett, amely Ukrajna 1991-es önállósága óta autonómiát élvező köztársaság. Hozzáfűzi, a 2001-es ukrán népszámlálás megállapította, hogy a terület lakosságának 58,3 százaléka orosz, és az ő többségük orosz útlevél birtokosa. Oroszországnak a krími Szevasztopolban van egyedül fekete-tengeri flottája - jegyzi meg a Hszinhua.

Teljes mértékben érthető, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, országa fenntartja a jogot érdekei és az Ukrajnában élő oroszul beszélők védelmére - állapítja meg a szerző. A Nyugatnak jobban el kellene ismernie Oroszország szerepét, hiszen a Kreml e politikai sakkjátszma megkerülhetetlen szereplője. Egyúttal őszintén el kellene ismernie, hogy előítéletekkel terhelt közvetítésével csak kiélezte az ukrán helyzetet, rosszabbá téve azt - fogalmaz az írás.

A jegyzetíró szerint az ukrán gazdasági helyzetre nem fognak gyógyírt hozni nyugati szomszédjai, hiszen az EU a maga nehézségeivel igyekszik megküzdeni. Az orosz gazdasági együttműködés és támogatás Ukrajna számára életbevágó - vonja le a következtetést a Hszinhua, és azt tanácsolja, az ukránok gondolják át, mi a legjobb a számukra, és politikai párbeszéd, tárgyalások útján oldják meg problémáikat.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.