Orbán utasítására nem lesz motoros vonulás
BUDAPEST. Orbán Viktor miniszterelnök utasította arra Pintér Sándor belügyminisztert, hogy ne engedélyezze a Nemzeti Érzelmű Motorosok vasárnapra tervezett felvonulását.
A Nemzeti Érzelmű Motorosok eredetileg Adj gázt! címmel akartak felvonulni a holokauszt áldozataira emlékező Élet menetével egy időben. Orbán Viktor kormányfő április 8-án arra utasította a belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen olyan politikai természetű rendezvényt tartani, amely sértheti a felvonulók emberi méltóságát. A motorosok a rendőrségi elutasítás miatt bírósághoz fordultak.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hétfőn elutasította beadványukat. A Nemzeti Érzelmű Motorosok ezután új rendezvényt jelentettek be vasárnapra. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte az MTI-vel: a motoros felvonulást tudomásul vette.
A Nemzeti Érzelmű Motorosok a korábbitól eltérő útvonalon, más elnevezéssel és céllal jelentettek be rendezvényt. Ezt a rendőrség a szükséges erőkkel biztosítani fogja - írta a BRFK.
Pénteken az MSZP-s Steiner Pál felszólította a miniszterelnököt: haladéktalanul intézkedjen, hogy a rendőrség megakadályozza a Nemzeti Érzelmű Motorosok tervezett felvonulását, mert szerinte a kormányfő szavahihetőségét kérdőjelezi meg, ha a "neonáci provokáció" megvalósulhat Budapesten.
"Nyugalom, a kormány tudja a dolgát!" - tolmácsolta Orbán Viktor kormányfő álláspontját az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.
A motoros rendezvény betiltását egyébként „az egyetlen helyes döntésnek” nevezte a Fidesz-frakció mellett Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete, Orbán közbelépését pedig Amerikából is megköszönték.

Forrás
MTI