2015. június 25., 17:16

Orbán: Magyarországra nem hozni kellene bevándorlókat, hanem el kellene őket vinni

BRÜSSZEL. Magyarországra nem hozni kellene bevándorlókat, hanem el kellene őket vinni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek a témával foglalkozó csúcstalálkozójára érkezve.
201506251717230.00orbbrussel00.jpg
Galéria
+2 kép a galériában


A kormányfő megerősítette, hogy Magyarország ellenzi a menekültek szétosztására vonatkozó kötelező kvótákat, ilyesmit csak önkéntes alapon tart elképzelhetőnek. Mint mondta: a menekülteket a keresztény irgalmasság jegyében segíteni kell, de akik a gazdasági megélhetés és a jobb élet reményében jönnek, azokkal szemben meg kell védeni Magyarországot és meg kell védeni a magyar embereket.

"Mi is szívemberek vagyunk, de nem vagyunk agyatlanok, a kettőt egyensúlyban kell tartani" - mondta Orbán Viktor. "Észnél kell lenni, itt most nem szabad engedni sem a szép szavak csábításának, sem az együttérzésnek", amelyre ugyanakkor mindig szükség van - figyelmeztetett egyúttal a kormányfő.

A miniszterelnök elmondta, hogy szerinte önmagában nem siker, hanem természetes tény, hogy a Magyarországra nehezedő nyomás a csúcs napirendjére kerül. Mint fogalmazott: most már Brüsszelben is mindenki tudja, hogy Magyarországra érkezik a legtöbb migráns, megelőzve Olaszországot és Görögországot is. "Ehhez képest ez a két ország kapott mintegy 160 millió eurót az elmúlt időszakban Magyarország pedig másfélmilliót" - állította a miniszterelnök, nyomatékosítva ugyanakkor: "de nem fogunk koldulni". Azt mondta, nem azért kell felhívni a figyelmet az adatokra, hogy Magyarország ezért pénzt kapjon, de - mint fogalmazott - "ha adnak, persze elfogadjuk, a segítség jól jön". "De ha nem adnak, akkor is meg fogjuk védeni a határainkat" - közölte Orbán Viktor.

A miniszterelnök egyúttal figyelmeztetett, hogy a mostani migráció egy olyan népvándorlási folyamat, amellyel hosszabb távon kell számolni. Úgy vélte, hogy téved, aki úgy gondolja, hogy ez egy átmeneti közel-keleti válság következménye, mert az európai jóléti rendszer, különösen a német olyan vonzó, hogy a következő években milliók fognak útra kelni, ha úgy érzik, hogy van esélyük bejutni. "Egyetlen megoldás van szerintünk. Meg kell védenie mindenkinek a saját határait. Ha kapunk segítséget, akkor együtt, ha nem, akkor külön-külön, de a határokat meg kell védeni" - hangoztatta a miniszterelnök, aki szerint különben nem lehet feltartóztatni az áramlást, és milliószám fognak érkezni.

Tusk: hosszú időt vesz majd igénybe az európai konszenzus kialakítása menekültügyben

Hosszú időt vesz majd igénybe az új európai konszenzus kialakítása menekültügyben - vélekedett csütörtökön Brüsszelben újságírók előtt Donald Tusk, az uniós országok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke, a csúcsvezetők kétnapos találkozójára érkezve. Tusk szerint a legsürgetőbb feladat az illegális migráció megfékezése, és e téren - mint mondta - azt várja a most összeülő csúcstalálkozótól, hogy annak résztvevői "erős jelzéssel" fognak szolgálni.

"Akik nem legitim menedékkérők, azoknak az Európában maradása nem garantálható. Csak ezzel az üzenettel érhetünk el valódi haladást az Olaszországból és Görögországból történő (menekült)áthelyezés ügyében" - mondta a lengyel politikus. Az Európai Tanács elnöke elismerte, hogy ezen a napon az uniós országok csúcsvezetői között nem fog létrejönni konszenzus a migránsok befogadására vonatkozó kötelező kvóták ügyében.

"Az önkéntességen alapuló séma azonban nem lehet mentség arra, hogy ne tegyünk semmit. Meg tudom érteni azokat, akik ezt az önkéntes mechanizmust akarják, de az csak akkor lesz hiteles, ha precíz és jelentős ígéreteket tesznek legkésőbb július végéig, mert az áldozatvállalás nélküli szolidaritás merő képmutatás. Most nem üres szolidaritási nyilatkozatokra van szükség, hanem cselekedetekre és számokra" - fogalmazott Donald Tusk.



Az Európai Tanács elnöke kitért arra, hogy a csúcstalálkozón David Cameron brit miniszterelnök beszámol a többi résztvevőnek a brit EU-tagságra vonatkozó referendum terveiről. "Van néhány brit aggodalom, amit figyelembe kell venni, de oly módon, ami Európa szempontjából biztonságosnak mondható" - hangoztatta Tusk, és hozzátette: most még csak a folyamat elején tartanak, de az kezdettől fogva világos, hogy az uniós alapértékei nem képezhetik alku tárgyát. Ezzel egyértelműen arra utalt, hogy az uniós intézmények határozottan elvetik azt a brit felvetést, ami a személyek szabad mozgásának az elvét veszélyeztetné.

A görög adósságválságot illetően Donald Tusk azt mondta, hogy "még sok órányi munka van hátra", és hogy "az elmúlt órák kritikusak voltak". Mindemellett azonban úgy vélekedett, hogy ez a görög történet - szemben Szofoklész tragédiáival - happy enddel zárul majd.
201506251717230.00orbbrussel00.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.