2017. október 24., 18:31

Orbán: Magyarország és Németország természetes szövetségesek

PASSAU. Magyarország és Németország természetes szövetségesek, és ennek a jövőben is így kell maradnia - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Passauban. A magyar kormányfő meglátogatta Gizella magyar királyné sírját, emellett a magyar kormányzati delegáció tiszteletét tette az '56-os magyar menekültek emlékére állított István-keresztnél is.
201710241829160.0000000000000000000000000000000000000000001a_orban_1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A kormányfő a Niedernburg kolostorban meglátogatta Gizella magyar királyné sírját, ahol rövid beszédében kiemelte: ha "német barátainknak" találniuk kell egy olyan országot, amellyel "legalább ezer éve nem voltak háborúban, akkor, rajtunk kívül, aligha találnának" ilyet.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyarok történelme a "homályba vész", ezért amit biztosan tudunk róla, az különösen nagy érték. Ilyen az, hogy Bajorországból hozott feleséget magának Szent István király - emlékeztetett.

Úgy vélte, az egykori uralkodó akkor még nem tudta, "milyen jót tesz ezzel nekünk", hiszen amikor most azokra a rosszindulatú kritikákra kell válaszolnunk, amelyek kétségbe vonják, hogy Magyarország őrzi az európai értékeket, elég Gizellára mutatnunk, és minden kritika elhallgat.

A miniszterelnök felidézte: miután első királyunk meghalt, Magyarország sötét polgárháborús időszakba süllyedt, és kétséges volt, mi történik, ki tudunk-e tartani a kereszténység mellett, de olyan erős volt Gizella és István öröksége, olyan nagy volt a tekintélyük, hogy sikerült stabilizálni és konszolidálni a helyzetet.

Azt kell megvédenünk Európában, amit már elértünk

 Európában nem új nagy terveket kell kovácsolni, hanem meg kell védenünk azt, amit már elértünk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Passauban.

A Passauer Neue Presse című lap által Európa-szkepszis - Miért van szükségünk Európára címmel rendezett pódiumbeszélgetésen a kormányfő a megvédendő eredmények között említette Helmut Kohl egykori német kancellár "nagy álmát", a schengeni rendszert és a szabad munkaerőáramlást.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországnak fontos Európa sikere, mert mi magyarok évszázadokon át védtük Európa keleti határait, "sok véráldozatot hoztunk" a kontinensért. Másrészt annak idején tudtuk, hogy ha a kommunisták hatalmát meg akarjuk dönteni és a szovjeteket ki akarjuk küldeni, ezt csak akkor lehet, ha e mögött egységes európai akarat van, vagyis a magyar szabadság és függetlenség, valamint Európa újraegyesítése "ugyanaz a történet" - magyarázta.

201710241829160.0000000000000000000000000000000000000000001a_orban_1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.