2017. január 31., 09:54

Obama támogatja a Trump rendeletei ellen tiltakozókat

WASHINGTON. Támogatásáról biztosította a Donald Trump bevándorlást szigorító elnöki rendelete ellen tiltakozókat Barack Obama.

A volt elnök szerint a rendelet vallásuk szerint diszkriminál embereket, amivel - mint fogalmazott - "mélységesen nem ért egyet". " A tét az amerikai értékrendszer" - tette hozzá.   

Barack Obama először nyilatkozott a Fehér Házból történt távozása óta. A korábbi elnök közleményben biztosította támogatásáról a Donald Trump bevándorlást szigorító rendelete ellen tiltakozókat.    

Új szóvivője, Kevin Lewis a közlemény nyilvánosságra hozatalakor leszögezte: a volt elnök igyekszik tartani magát ahhoz az amerikai hagyományhoz, hogy volt elnökök tiszteletben tartják utódjuk munkáját, illetve döntéseit. Most azonban azért fejezi ki egyet nem értését Donald Trump döntésével, mert szerinte alapvető értékekről van szó, s mert "erre buzdítja őt az a politikai aktivitás, amelyet szerte az országban tapasztal".   

"Az emberek alkotmányos jogaikat gyakorolják, amikor gyülekeznek, szervezkednek, választott tisztségviselőik révén a hangjukat hallatják s mi éppen ezt vrjuk el, amikor az amerikai értékrend a tét" - fogalmazott a szóvivő.

Trump új igazgatót nevezett ki a bevándorlási és vámhivatal élére

Thomas Homan személyében új igazgatót nevezett ki Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államok bevándorlás- és vámügyi hivatalának (ICE) élére - derült ki a belbiztonsági minisztérium közleményéből.

A helyi idő szerint hétfőn közzétett tájékoztatás szerint Homan 2013 óta az ICE kitoloncolási műveleteiért felelt.

John Kelly belbiztonsági miniszter hangsúlyozta, hogy az új igazgató "a bevándorlásügyi törvényeink érvényesítésén fog fáradozni az Egyesült Államok területén, nemzeti érdekeinkkel összhangban".

A tárcavezető ugyanakkor nem indokolta meg az ICE eddigi igazgatójának, a tisztséget 2012 júniusa óta betöltő Daniel Ragsdale-nek a leváltását. A Reuters hírügynökség úgy tudja, hogy utóbbi igazgatóhelyettesként folytatja pályafutását az ügynökségnél. Az ICE-nek jelenleg nagyjából 20 ezer munkatársa van, s Trump nemrég bejelentette, hogy további 10 ezer fővel bővíteni tervezi a hivatal állományát.

Barack Obama nemrégiben befejeződött nyolcéves elnöksége alatt csaknem 2 750 000 embert deportáltak az Egyesült Államokból, ilyen tömeges kitoloncolást az ország korábbi vezetői közül senki nem hajtott végre.

A január 20. óta hivatalban lévő Donald Trump hétfőn - alig egy órával Ragsdale leváltása előtt - azonnali hatállyal felmentette Sally Yates ideiglenes igazságügyi minisztert, és helyette Dana Boente virginiai ügyészt bízta meg a feladatok átmeneti ellátásával. Boente hétfő este már le is tette hivatali esküjét, majd később bejelentette, hogy végre fogja hajtani Trump bevándorlást szigorító és világszerte nagy port kavart rendeletét.

Yates, aki Barack Obama demokrata párti elnök kinevezettje volt, hétfő délután feljegyzésben utasította vissza, hogy védelmébe vegye az elnök bevándorlásról szóló rendeletét, és ilyen értelmű utasítást adott munkatársainak is. Boente beiktatása után azonnal érvénytelenítette Yates utasításait. Boente is csak ideiglenesen tölti be a tisztséget. Jeff Sessions alabamai republikánus szenátornak adja majd át az igazságügyi tárca vezetését, amint a szenátus jóváhagyja a kijelölt miniszter kinevezését.

Megosztás