2016. december 29., 11:49

Nógrádi: sok ezer terrorista futkos Európában

BUDAPEST. Mindaddig, míg a schengeni határokat Európa nem tudja megvédeni, ha tetszik homokba, ha tetszik hurokba dugta a fejét - jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
201612291152120.01a_gyur.jpg

Ha holnaptól senki nem engednek be Európába, a probléma akkor is itt van, mert akkor is ki kellene utasítani rendkívül nagy mennyiségű embert, ami igen nehéz, mert legtöbbjük „másnapra eltűnik. Csak Németországban ezek aránya mintegy 50 százalék. Emberi jogi szervezetek pedig kimennek az utcára, és tiltakoznak. Ezért nem tudják a megadott mennyiséget kiutasítani, mert konkrét ellenállásba ütköznek. Rendkívül nehéz a helyzet, de csak Európában, Az Egyesült Államokban vagy Ausztráliában ilyen probléma nincs. Ausztráliába „ember nem mehet be”, az USA-ban kvóta van, „azon felül senki”. Egyetlen kontinens Európa, mely nem tudja megvédeni önmagát – fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy szerinte Angela Merkel német kancellár „megkésett a politikájával”. A kancellár 11 éve alatt az első 8 év sikeres volt, a migránskérdésben azonban csődöt vallott, de a konzekvenciát nem hajlandó levonni. Azt várja, hogy jövőre – a jelenleginél sokkal gyengébb lehetőségekkel – újraválasztják, és megmarad. Ha nem tud váltani a német politika, nagyon nehéz helyzetbe kerül Európa – hangoztatta. Jelenleg Berlin vezeti Európát, hogy erre képes-e, arról lehetne vitát folytatni – mondta Nógrádi György.

Az iszlám terroristák szerint az, hogy a berlini támadás után államfők azonosságot vállaltak az áldozatokkal, gyengeség. Úgy fogják fel, hogy itt van Európa, melyet be lehet kebelezni, és mindent megtesznek ezért. Sok ezer terrorista futkos szabadon Európában, a schengeni határokon belül pedig nincs ellenőrzés. A „tunéziai fiú” egy véletlen folytán bukott le, ha odaadja valamelyik hamis igazolványát, akkor valószínűleg az az olasz rendőr, mely igazoltatta, elfogadta volna azt. Itt látszott, hogy „ő is kiborult már idegileg és fegyvert rántott” – magyarázta.

Lehet mondani, hogy „egy terroristával kevesebb”, de innentől kezdve nem tudom kihallgatni, nem tudok sok dologról, és a cellainformációk visszakeresésével érdemben nem tudunk meg többet – vetette fel.

Nem tudunk a szélsőségesekről, nem tudunk a terroristákról, nem tudunk azokról, akik „alámerültek”, másképp mondva Európa biztonsága nem lett stabilabb – jegyezte meg.

Földi: a NATO-nak megszűnt a funkciója

A német politikai vezetés egy olyan zsákutcában leledzik, mely csak akkor oldható föl, ha azt mondja, ennyi volt, köszönöm szépen, és lelép a porondról – jelentette ki Földi László biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette: nem lehet tovább folytatni az „elmismákoló” politikát. Ez nem hatékony sem a tömegek, sem a védelem szempontjából. A rendvédelmi szervek ma nem tudnak a kihívásokkal szembefordulni, hiszen miközben azt mondjuk, Európában béka van, Európa háborúban áll. Beavatkozott ugyanis – a NATO-val – távoli országokban, melynek következménye, hogy tömegek érkeznek a kontinensre illegálisan, ez pedig a biztonságot alapvetően megkérdőjelezi.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a berlini merénylőt azért nem tudták kiutasítani Németországból, mert a tunéziai fiúnak nem voltak papírjai. Akkor pedig mit keres Európában? – tette fel a kérdést. Ilyen típusú ember Európában jelenleg mintegy kétmillió van – szögezte le.

Azt, hogy „háború van””, nem csak a német politika nem mondja ki, hanem a brüsszeli sem. Mindaddig, amíg ez nem történik meg, nem lehet hatékonyan védekezni – ismételte meg.

Hangsúlyozta: hetven éve a karácsonyi vásárokat nem rendőrök ezrei biztosították, nem építettek betonfalakat, nem volt páncélos jármű a Vörösmarty téren, mert akkor ugyan háború volt, de tiszták voltak a játékszabályok. Jelenleg mi békéről beszélünk, de a játékszabályok háborúra utalnak, mi pedig nem védekezünk megfelelően, ami teljes katasztrófa.

Szerinte 2016 másik nagy tanulsága a NATO szerepe. A katonai szervezetnek 25 éve, a varsói szerződés elhalásával megszűnt a funkciója. Egyrészt nem védi Európát, másrészt gerjeszti azokat a folyamatokat – Afganisztán, Irak -, melyekkel létrejön az ellenség az al-Kaida és az Iszlám Állam formájában.

Megosztás