2015. június 4., 18:31

Nemzeti összetartozás napja - Áder: ez a nap a hősi halottak előtti tiszteletadás

MONTE SAN MICHELE. A nemzeti összetartozás napja azt is jelenti, hogy a történelmi hagyományainkat is ápoljuk, és megadjuk a tiszteletet a hősi halottainknak - mondta Áder János köztársasági elnök, amikor olaszországi és szlovéniai első világháborús emlékhelyeket keresett fel a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
201506041606280.AD1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában


Az államfő kiemelte: a nemzeti összetartozás napja nemcsak a közös haza szeretetét jelenti, nemcsak azt, hogy ápoljuk a kulturális hagyományainkat, közös a nyelvünk, hanem azt is jelenti, hogy a történelmi hagyományainkat is ápoljuk, és "megadjuk a tiszteletet mi, kései utódok a hősi halottainknak".

A doberdói fennsíkon 100 ezer magyar esett el, embertelen körülmények között kellett itt helytállniuk a magyaroknak - emlékeztetett. Felidézte: 11-12 csata kellett ahhoz, hogy ezt a magaslatot az olaszok elfoglalják.

Áder János hangsúlyozta: az első világháborúnak több százezer halottja volt, több százezer fiút, családapát, szerető férjet hiába várt vissza a családja. Érdemes azokra is gondolni, akik ugyan visszatértek a családjukhoz, de valamilyen harci sebesülés miatt rokkantan, megnyomorítva, "élő roncsként kellett folyatatniuk az életüket, amelyet egy értelmetlen háború derékba tört" - magyarázta.

A köztársasági elnök szerint a megemlékezés mellett meg kell köszönni az olaszoknak, hogy méltó módon megadják a tiszteletet a magyar hősöknek, évről évre megemlékeznek a magyar katonák hősiességéről is. Az itt 1916-ban elhelyezett emlékmű olasz felirata egyszerre állít emléket "az egymás elleni harcban elesett és a halálban testvérekké vált olasz és magyar katonáknak" - mondta. Hozzátette: ez sokat elárul az e korra jellemző hősiességről, bajtársiasságról, bátorságról és az ellenfél tiszteletéről.

Áder János arról is beszélt: nagy szerencse, hogy ma már a magyarok és az olaszok arról elmélkednek, hogy a közös Európában, az Európai Unió keretein belül milyen jövőt képzelnek el. Ilyen értelemben "mi egy szerencsés nemzedék tagjai vagyunk" - fűzte hozzá. Úgy vélte, az első világháborús emlékhelyre el kell hozni a gyermekeket, hogy figyelmeztessék őket arra, hogy a békéért a következő generációknak is meg kell küzdeniük. Ha szembesülnek a veszteség mértékével akár olasz, akár magyar oldalon, akkor minden hétköznapi nehézség ellenére jobban megbecsülik azt az életet, "amelyet a Jóistentől kaptak" a 21. század elején - mondta.

 

Áder János közölte: látogatásának kettős célja van, részben megemlékezés a nemzeti összetartozás napján egy külső, nem magyarországi helyszínen, részben pedig a méltó tiszteletadás az első világháborús áldozatoknak.

Az államfő az olaszországi San Martino del Carsó-ban megtekintette a Nagy Háború Múzeumot és megkoszorúzta a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred gúláját. Később Monte San Michele-ben felkereste az olasz-magyar emlékművet és a sziklába vájt lövegállásokat.
Szlovéniában Áder Jánoshoz csatlakozott kollégája, Borut Pahor is, és együtt látogatták meg a kilátótornyot Cerjében. A két államfő ezt követően koszorút helyezett el a solkani katonai temetőben.

A későbbiekben a két elnök a Sabotin hegyre indul, ahol az erődítménymúzeumot tekintik meg. Áder János útja folytatásaként pénteken Velencében a Mose-zsiliprendszert keresi fel.
201506041606280.AD1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.