2014. szeptember 3., 16:12

Németh Zsolt: fontos a kelet-közép-európai térség szolidaritása

KRYNICA. Néha nem értjük a térségünk országai között hagyományosan fennálló feszültségeket, de ha szolidárisak leszünk, annak mindnyájan hasznát vesszük, és a kárpát-medencei térség országainak példája döntő lesz Ukrajna számára is - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának az elnöke a lengyelországi Krynicában szerdán kezdődött gazdasági fórumon.
A budapesti politikus a nemzetközi fórumon azon a panelbeszélgetésen vesz részt, amely a kelet-közép-európai, illetve a kárpát-medencei térség országainak jelenlegi geopolitikai szerepét járja körül.

Németh Zsolt a rendezvényen megjelent politikusok és szakértők előtt arról beszélt, hogy az ukrán válság nyomán a térség újból magára vonja a világ figyelmét. Az Egyesült Államok figyelmének az amerikai-kínai kapcsolatra való eddigi összpontosítását igyekeznünk kell átirányítani Kelet-Közép-Európa helyzetére. Ez lesz a csütörtökön kezdődő newporti NATO-csúcstalálkozón is egyik legfontosabb feladatunk - jelentette ki Németh Zsolt.

Németh Zsolt szerint a térség geopolitikai szerepét a gazdasági állapota is meghatározza, amelynek Ukrajna számára is példaadónak kell lennie. Ezzel kapcsolatban a bizottsági elnök a fórumot szervező Lengyelország szerepét emelte ki. Donald Tusk lengyel kormányfőnek az Európai Tanács elnökévé történt megválasztásához gratulálva Németh Zsolt azt mondta, hogy Lengyelország (a 17. században uralkodó) Sobieski János király óta nem volt ilyen helyzetben. Méltatta Szlovákia gazdasági sikerét, elismeréssel beszélt Románia szinte reménytelen gazdasági helyzetből való felemelkedéséről.

Magyarország gazdasági fejlődését illetően Németh Zsolt azt hangsúlyozta, az ország a leggyorsabb növekedési ütemmel fejlődik Kelet-Közép-Európában, pedig néhány éve még gazdasági hanyatlás jellemezte. Arra figyelmeztetett, hogy a térség gazdasági sikere és biztonságpolitikai helyzete törékeny. Hangsúlyozta az energiaellátás biztonságának fontosságát, figyelmeztetett a térségbeli országok között fennálló hagyományos feszültségekre, és döntő fontosságúnak nevezte a közép-európai szolidaritást.


Biztonságpolitikai főtanácsadó: Magyarország a regionális energetikai együttműködés motorja

Magyarország hosszú idő óta a regionális energetikai együttműködés híve és motorja - mondta Szemerkényi Réka, a miniszterelnök biztonságpolitikai főtanácsadója az MTI-nek, aki a lengyelországi Krynicában tartott nemzetközi gazdasági fórumon vett részt.

A regionális gázhálózat megvalósításáról elmondta, Magyarország közreműködésével már létrehozták a magyar-román és a magyar-horvát vezetéket, a magyar-szlovák gázvezeték pedig január 1-től lesz teljesen működőképes. Hozzátette, a hálózatokat részben politikai elkötelezettség, részben pedig jól átgondolt energiabiztonsági szempontok alapján hozták létre.

Az úgynevezett észak-déli gázfolyosóról és a horvát Krk szigeten létesítendő cseppfolyós gázterminálról (LNG) elmondta: már csak kis távolságok hiányoznak ahhoz, hogy a gázellátó rendszereket összekössék. Kifejtette, érzékelik, hogy bonyolult kérdésről van szó és sokszor külső nyomás alatt áll a regionális energetikai együttműködés, mégis úgy látják, a visegrádi országok együttműködése növeli az energetikai ellátás biztonságát. Ennek fontos eleme a horvát energetikai rendszerhez való kapcsolódás is. A szakértő közölte: a folyosó déli szakaszáról több pozitív politikai üzenet is elhangzott horvát oldalról, de hosszú ideje nem történt konkrét előrelépés. Úgy vélte, most már olyan szakaszba jutottak, amelyben eldőlhet, sikerül-e a gyakorlatban is együttműködniük.

A visegrádi országok energetikai együttműködéséről elmondta, természetesek a hangsúlyeltolódások, de sok közös szempontjuk van az országoknak. Így például mindenkinek fontos a lengyelországi swinoujsciei LNG-terminál létrehozása, amelynek építése bár nemzeti projekt, regionális hatású. Hozzátette: természetes, hogy a visegrádi országok energiapolitikai döntései között eltérések vannak, hiszen mások az adottságok. Lengyelországnak például a szén felhasználása fontos, Magyarországnak pedig a nukleáris energia arányának növelése. Hangsúlyozta, Magyarországot támogatja a többi visegrádi ország saját energiabiztonságának megteremtésében.

Szemerkényi Réka úgy vélte: a közép-európai térség energiabiztonsága, az energiaszállítás útjainak, valamint a forrásoknak a diverzifikációja európai prioritássá is válik. Elmondta, bár uniós szinten sem könnyű egységes energiapolitikáról beszélni, hiszen az országok adottságai alapvetően meghatározzák a döntéseket, az alapvető célok és értékek többnyire azonosak.

A Déli Áramlatról kifejtette, a leendő gázvezeték a diverzifikáció egyik eleme. Reményét fejezte ki, hogy a hálózattal megvalósítható az útvonal-diverzifikáció egy része, s a vezeték regionálisan szinten is előnyös lesz. Hozzátette, ezt követően foglalkozni kell a forrásdiverzifikációval is. A Donald Tusk, az Európai Tanács megválasztott elnöke által előterjesztett tervről elmondta, az energetikai unió létrehozása a magyar politikai célokat is szolgálja és előmozdítja.


Szijjártó: Európa versenyképessége a munka becsületének visszaadásán múlik

 "Közép-Európa példája azt bizonyítja, hogy Európa csak akkor lehet újra versenyképes, ha visszaadja a munka becsületét" - mondta Szijjártó Péter Lengyelországban, a krynicai Gazdasági Fórumon szerdán.

A rendezvényen Janusz Piechocinski lengyel gazdasági miniszterrel együtt előadó külgazdasági és külügyminiszter-helyettes elmondta, hogy Európa csak akkor lehet újra versenyképes, ha véget vet a megszorítások politikájának és az eladósodásnak, munkaalapú társadalmakat épít, megadja a gazdaságpolitikai döntések szabadságát a tagállamoknak, és felgyorsítja a bővítést, valamint szorosabbra fűzi együttműködését a világ gyorsan fejlődő térségeivel.

"Magyarország példája azt bizonyítja, hogy csak bátor és újfajta, a terhek méltányos elosztására irányuló, munkaalapú társadalmat létrehozó gazdaságpolitikával érhetünk el sikereket, csak így lehetünk erősebbek a válság után, mint voltunk előtte" - húzta alá az államtitkár. Elmondta: fenntarthatatlan helyzetet eredményezett az, hogy míg az Európai Unióban él a lakosság 7 százaléka, itt állítják elő a világ GDP-jének 18,6 százalékát, addig itt osztják szét a világ szociális kiadásainak felét. Szijjártó Péter szerint meg kell állítani azt a folyamatot is, hogy az EU tagországai naponta egymilliárd eurónyi új adósságot halmozzanak fel. Szerinte Magyarország bizonyította, hogy lehetséges egyszerre hosszú távú növekedési pályára állítani a gazdaságot és fegyelmezett költségvetési politikát folytatni.

" A magyar gazdaság növekedése a leggyorsabb volt az első negyedévben, a beruházások 22 százalékkal nőttek, húszéves foglalkoztatási rekordot döntöttünk, közben pedig 3 százalék alatt tartjuk a költségvetés hiányát" - mondta. Szijjártó Péter kiemelte, hogy Közép-Európa lesz az európai növekedés motorja a jövőben, mert a visegrádi országok lehetőségként tekintettek a válságra, létrehozták a munkaalapú társadalmakat, erős iparosítási politikát folytatnak, és termelési oldalról szorosan kapcsolódnak a német gazdasághoz. "Gazdasági súlyunk folyamatos növekedése után, Donald Tusk az európai tanácsi elnökké választásával politikai súlyunk is megnőtt" - tette hozzá.

Egy másik, Boris Tadic volt szerb elnökkel tartott előadásában Szijjártó Péter rámutatott, hogy az EU és Oroszország kölcsönös gazdasági szankciói naponta 70 millió forintnyi veszteséget okoznak a magyar gazdaságnak, ezért Magyarország a konfliktus gyors, tárgyalásos, politikai úton történő megoldását sürgeti.

Szijjártó Péter kétoldalú tárgyalást folytatott Janusz Piechocinski lengyel gazdasági miniszterrel. A két ország közötti kereskedelmi forgalom 2013-ban 10 éves csúcsot ért el, és megközelítette a 7 milliárd eurót, majd az idei év első félévében újabb 12 százalékkal növekedett.

A tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy sikeres volt a visegrádi együttműködés kiterjesztése a gazdasági területre, a magyar kormány a továbblépés érdekében szorgalmazza egy 300 millió eurós hitelkeret megállapodás megkötését a két Eximbank között.

Szijjártó Péter kiemelte a magyar-lengyel együttműködés fontosságát a közép-európai észak-dél irányú közlekedési és energetikai infrastruktúra fejlesztések terén. "Amíg nem köti össze gázvezeték rendszer a Balti-tengert az Adriával, addig nem beszélhetünk igazi közép-európai energiabiztonságról" - mondta a külügyminiszter-helyettes, aki közölte: Magyarország ragaszkodik azon álláspontjához, amely szerint minden EU tagállam maga határozhat saját energiapolitikájáról, a nukleáris energiát pedig nem sújthatja negatív megkülönböztetés az uniós szabályozásban.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.