Nem szűnnek a harcok a minszki megállapodás ellenére
LUHANSZK. A Minszkben csütörtökön aláírt, szombat éjfélkor hatályba lépő tűzszüneti megállapodás ellenére folytatódtak a harcok Kelet-Ukrajnában, újabb halálos áldozatokat követelve - jelentették az orosz és az ukrán hírügynökségek.
A szakadárok által ellenőrzött Luhanszk lakónegyedeit csütörtök éjjel nagy erejű tüzérségi csapás érte, amelynek következtében legalább három ember meghalt és további négy megsebesült.
A szintén szakadár ellenőrzés alatt álló, Donyeck megyei Horlivkában egy családi házba becsapódó lövedék három gyermeket ölt meg. A megye városait ért újabb csapásokban a helyi polgári védelmi minisztérium szerint mintegy harminc ember sebesült meg.
Dmitro Timcsuk, a harci helyzetet figyelemmel kísérő ukrán katonai szakértő ugyanakkor arról adott hírt péntek reggel, hogy a szakadár harcosok - orosz reguláris alakulatok támogatásával - folytatták Debalceve ostromát - jelentette az UNIAN ukrán hírügynökség.
Ukrán külügyminiszter: megkezdődött a nehézfegyverzet visszavonása, egyeztetnek az EBESZ-szel
Az ukrán katonák megkezdték a nehézfegyverzet visszavonását a kelet-ukrajnai válságövezetből - jelentette be pénteken Pavel Klimkin ukrán külügyminiszter.
"Egyértelmű utasítást kaptunk a fegyverek visszavonására... Az ukrán katonák most megkezdték a visszavonás folyamatát" - mondta Klimkin az ukrán parlamentben. A külügyminiszter hozzátette, hogy folynak már az egyeztetések az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) arról, hogy szervezet miként tudná maradéktalanul végrehajtani a csütörtöki minszki megállapodásból eredő feladatait - írta a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
A külföldi fegyveres csoportok kelet-ukrajnai kivonásának időpontját még nem határozták meg, de dolgoznak rajta – tette hozzá a miniszter. Mint mondta, megkapták a megerősítést a valamennyi fegyveres alakulat kivonására vonatkozó utasításról, konkrét időpont még nincsen, de dolgozni fognak folyamat időbeli keretein. Hozzátette: egyértelmű utasítást kaptak, hogy pénteken valamennyi foglyot engedjenek szabadon a másik fél által fogva tartottakért cserébe. Mint mondta, már ennek előkészítésén is dolgoznak.
A minszki tűzszüneti megállapodás értelmében az EBESZ-nek kell ellenőriznie a fegyvernyugvás betartását és a nehézfegyverzet visszavonását, illetve a külföldi fegyveres alakulatok, haditechnikai eszközök és zsoldosok kivonása Ukrajna területéről ugyancsak a szervezet felügyeletével történik.
Klimkin leszögezte, hogy a kelet-ukrajnai eseményekben részt vevők számára történő közkegyelmet kizárólag az ukrán parlament által pénteken tárgyalt törvény értelmében biztosítják, a fegyveresek vezetőinek adott kegyelemről nincsen szó. A miniszter az Interfax jelentése szerint hangsúlyozta, hogy semmilyen módon sem részesülhet közkegyelemben az, aki emberiesség elleni bűncselekményeket követett el. Hozzátette: ez azt az álláspontot egyértelműen hangsúlyozták a csütörtöki tárgyalásokon.
A minszki dokumentumhoz csatolt "megjegyzések" között az is szerepel, hogy büntetlenséget élveznek a Donyeck és Luhanszk megye egyes körzeteiben történt eseményekkel kapcsolatba hozható személyek.
A Radikális Párt frakcióvezetőjének, Oleh Ljaskónak válaszolva – aki az kérdezte, ki hatalmazta fel a kijevi vezetést, hogy "Ukrajna alkotmányáról alkudozzon" - Klimkin kijelentette, hogy Ukrajna nem vállalt semmilyen kötelezettséget a Donyec-medencével kapcsolatos konkrét alkotmánymódosításokra. A külügyminiszter az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint leszögezte: a Donyec-medencei különleges rendszerre vonatkozó tárgyalásokat a legfelsőbb tanács által már elfogadott törvény, illetve ennek megvalósítása értelmében folytatják le.
A miniszter szerint a minszki megállapodásokban az áll, hogy a decentralizáció kérdéseit – a Donyec-medence tekintetében is – alkotmányreform keretében vizsgálják meg, és erre senki nem tett semmilyen – jogilag kötelező vagy politikai – kötelezettségvállalást a megállapodásban.
A megállapodás alkotmányreform végrehajtásáról is rendelkezik Ukrajnában. Az új alaptörvénynek a szöveg szerint 2015 végéig kell hatályba lépnie, illetve addig kell elfogadni a Donyeck és Luhaszk megye egyes kerületeinek különleges státusáról rendelkező törvényt is.
Peszkov: Oroszország nem részese a rendezési megállapodásnak
A Kreml pénteken leszögezte, hogy Oroszország nem aláírója, csak garantálója a kelet-ukrajnai konfliktus rendezéséről előző nap Minszkben aláírt dokumentumoknak, és "fizikailag" sem várható el tőle az abban megjelölt intézkedések végrehajtása.
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva ezt azzal támasztotta alá, hogy - mint azt Moszkva korábban is hangoztatta - Oroszország "a konfliktusnak nem résztvevője", mint "amelynek végre kellene hajtania ezt az intézkedéscsomagot". A kijevi kormány és a nyugati hatalmak tényként kezelik, hogy a Krím félsziget tavaly márciusi elszakítása után Oroszország indította el a kelet-ukrajnai megyék elszakítására irányuló szakadár felkelést, és azóta fegyverekkel és katonákkal is támogatja a szakadárokat az ukrán fegyveres erők elleni Donyeck és Luhanszk megyei harcokban.
A lázadók vezetői győzelemként, a lakosok kételkedve fogadták a megállapodást
A szakadárok vezetői győzelmi hangulatú kijelentésekkel, a háború sújtotta kelet-ukrajnai térségek lakosai viszont kételkedve fogadták a minszki tárgyalások után néhány órával az összekötő csoport keretében kicsikart megállapodást.
Az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok vezetői üdvözölték a megállapodást, és úgy ítélték meg, hogy az utat nyit "a békés megoldás előtt". "Nem tehetjük meg, hogy nem adjuk meg ezt az esélyt Ukrajnának" – mondta Ihor Plotnickij, az önhatalmúlag kikiáltott "Luhanszki Népköztársaság" vezetője. "A népünk szeretné, ha esélyt kapna az Ukrajnával való viszony megváltoztatására, és arra, hogy Ukrajna civilizált módon változzon, s ne gyilkolja tovább a saját népét" – tette hozzá.
"A Donyec-medence népének köszönhetően Ukrajna meg fog változni. Bármi történjék is, miénk lesz a győzelem" – tette hozzá Plotnickij. A szakadárok erősségében, Donyeckben azonban, ahol egész éjjel dörögtek a fegyverek, a lakosok kevésbé bizakodóak.
"Remélem, hogy valódi tűzszünet lesz. Három hete nem lépek ki a házból, annyira félek. Azután mentem el, hogy olvastam az interneten, aláírták a megállapodást" – mesélte a 30 éves Elena Ivasova, aki egy bombázások sújtotta városrészben lakik.
"Egyáltalán nem hiszek benne" – mondta a 62 éves Ljubov Mihajlovna, akinek a lakása a múlt héten vált használhatatlanná egy támadás következtében."Valahányszor aláírnak egy megállapodást, egy dolgot mondtak és mást tettek… Már nem bízom senkiben" – jelentette ki az asszony.

Forrás
MTI