Nem állítják vissza a hadkötelezettséget Magyarországon
BUDAPEST. Csak kihirdetett rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet idején lenne kötelező sorkötelezettség; az állampolgárokat sem adatszolgáltatási kötelezettség, sem sorozás nem terhelné békeidőszakban - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán.
A HM közleménye szerint a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvény tervezetét a tárca a honlapján nyilvánossá tette.
A tervezetben - amelyet még a tavaszi ülésszakban tárgyal az Országgyűlés - az szerepel, hogy a hadkötelesek katonai kiképzésére csak rendkívüli állapot vagy megelőző védelmi helyzet idején kerül sor a katonai szakmai követelmények alapján, békeidőben kizárólag az önkéntes tartalékosi szolgálatot vállalók kiképzése folyik.
Az önkéntes tartalékos rendszer békeidejű működtetése nem jelenti a hadkötelezettség visszaállítását, az önkéntes tartalékos ugyanis - mint az elnevezés jelzi - önkéntes alapon vállal katonai szolgálatot, annak teljesítésére senki nem kényszeríthető.
A Napi Gazdaság szerdai számában egy kormány számára készített törvénytervezetre hivatkozva azt írta: a honvédelmi tárca rendkívüli védelmi helyzetben a 18-40 éves korosztály számára visszaállítaná a fegyveres vagy fegyver nélküli hadkötelezettséget.
A lap kitért arra is, hogy a törvénytervezet szerint nem hívható be katonai szolgálatra, aki erre egészségileg alkalmatlan, vagy legalább három kiskorút nevel. Szintén nem mozgósítható még rendkívüli helyzetben sem, aki egyenes ági rokonát ápolja, vagy gyermekét egyedül neveli. Mentesülnének a szolgálat alól továbbá a politikai elit tagjai, vagyis európai parlamenti, országgyűlési képviselők, polgármesterek és az önkormányzati testületek tagjai.

Forrás
hirado.hu