2017. január 30., 13:41

Nehezen tudja kezelni a migránsokat Szerbia

BELGRÁD. Szerbiában továbbra is sok gondot okoz az országban rekedt majd 10 ezer migráns. Megteltek a befogadóközpontok is.
201701300930320.7-300-migrants-.jpg

A szerb fővárostól, Belgrádtól nem messze található az obrenovaci központ, ahová vasárnap három miniszter is ellátogatott: a védelmi, a belügyi és a szociálpolitikai miniszter látogatását az immár legújabb, 17. szerbiai befogadóközpontban egyrészt a nemzetközi sajtónak, másrészt azoknak a humanitárius szervezeteknek szánta, akik az elmúlt hetekben folyamatosan kritizálták Szerbiát, mondván, nem jól kezeli a migránsválságot.

A kritikák elsősorban a belgrádi buszállomás mögötti elhagyott raktárak miatt érték a szerb kormányt, és ezért hozták létre rohammunkában az obrenováci befogadóközpontot a kaszárnyában, ahol egyébként még mindig zajlanak a munkálatok.

A Belgrádból ideszállított migránsok sokan még mindig az épületet elhagyva mobilvécékben, illetve mosdókban és mobil zuhanyozókban tudnak tisztálkodni – hangzott el az M1 híradójának tudósításában.

Amikor két héttel ezelőtt elindult ide az első busz, akkor a járműnek menet közben irányt kellett váltani és egy másik befogadóközpontba szállítani a migránsokat, mert az obrenováciban csőtörés volt.

A miniszterek szerint mindez azt jelzi, hogy erőn felül próbálja a szerb kormány kezelni minden létező eszközzel a migránsválságot. Folyamatosan bővülnek a kapacitások, a terv szerint 1000 fekvőhelyet biztosítanak majd a táborban, míg jelenleg 750 fekvőhely van. A vasárnap reggeli mérleg szerint 554 illegális bevándorló tartózkodott itt, ennek fele kiskorú.

A héten már incidensre is sor került, öt migráns verekedett össze, melynek végeredménye késelés lett, és egy 19 éves szíriai bevándorlós hasba szúrtak. Õt jelenleg a belgrádi kórházban kezelik.

Úgy tűnik, a gond az, hogy mivel a létező legtöbb bevándorlót igyekeznek átszállítani a jéghideg raktárakból, sokszor olyan migránsok is bekerülnek a befogadóközpontba, akik a humanitárius szervezetek előtt is ismertek arról, hogy fogyasztanak alkoholt, és korábban Belgrádban is randalíroztak.

Megosztás