2014. augusztus 15., 17:09

NATO: Oroszország élezi az ukrajnai konfliktust

BRÜSSZEL. A NATO szerint Oroszország - miközben az ukrajnai konfliktus enyhítésére szólít fel - valójában tovább élezi azt.

Oana Lungescu NATO-szóvivő kijelentette: az atlanti szövetség ellenőrzi azt a két brit napilapban pénteken megjelent, szemtanúk elmondására hivatkozó értesülést, amelyek szerint péntekre virradóra egy legalább 23 orosz katonai gépjárműből álló konvoj átlépte az ukrán határt.

"Ha ez bebizonyosodik, további bizonyíték lesz arra, hogy Oroszország éppen az ellenkezőjét teszi annak, amit mond. Oroszország kiélezi a konfliktust, akkor is, amikor ennek az ellenkezőjét szorgalmazza" - jelentette ki a szóvivő pénteken Brüsszelben a Reuters brit hírügynökség kérdésére válaszolva.

"Itt az ideje annak, hogy Oroszország azt tegye, ami kijelentései szerint a célja: járulni a békés megoldáshoz. Oroszországnak vissza kell vonnia a csapatait, le kell állítania a fegyverek és harcosok Ukrajnába küldését, beszüntetnie a szakadárok támogatását, hiteles és őszinte párbeszédet kell kezdenie Ukrajnával" - tette hozzá a szóvivő.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.