Molnár Imre: Komárom missziót teljesít az Esterházy-hagyaték ápolásában

„A rendszerváltás óta eltelt időben még sosem volt ennyire aktuális az az üzenet, melyet Esterházy János (Nyitraújlak, 1901. március 14 – Mírov, 1957. március 8.) testesít meg napjainkban. Õ volt az, aki akkor is nemet tudott mondani a rosszra, amikor ez könnyen az egzisztenciájába, mi több: az életébe kerülhetett. Példa ő korábbi és eljövendő nemzedékek számára egyaránt. Üzenete nagyon aktuális egy héttel a választások után is: nem köthetünk elvtelen kompromisszumokat!" – fejtette ki az esti megemlékezésen Knirs Imre alpolgármester, az Egy Jobb Komáromért (EJK) polgári társulás elnöke.

A városközpontban magánterületen álló emléktáblánál Nagy Ferenc helyi költő-versmondó Ady Endre A magyar Messiások című versét szavalta el, Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész pedig Siposhegyi Péter Esterházyról szóló Hantjával sem takar – János passió című monodrámájából adott elő egy továbbgondolásra késztető részletet. Azután a jelenlevők – köztük az EJK és a baráti dél-komáromi Endresz Csoport tagjai, Stubendek László polgármester – a Csemadok Komáromi Városi Szervezetének elnöke, továbbá a Magyar Közösség Pártja (MKP) regionális képviselői - élükön Gyarmati Tihamér járási, illetve Csonka Lajos városi elnökkel, valamint helyi polgárok mécseseket és koszorúkat helyeztek el a domborműnél.

A rendezvény a szomszédos Viking vendéglőben folytatódott, ahol Döme Dávid Wass Albert A bujdosó imája című versét mondta el, hangsúlyozva annak ma is időszerű üzenetét: „Rémségek éjszakáját váltsad föl virradatra. Az emberi világot szebbre és igazabbra. Hogy törvények közt az első a szeretet legyen. Üljön jóindulat a kormányszékeken. Az igazság előtt hajoljon meg a fegyver, s élhessen szabadon e földön minden ember...“.

Ezt követően a több tucat jelenlevő közösen tekintette meg a már elhunyt Juhász László, a Bécsi Magyar Napló volt szerkesztőjének A bűnbak -- Gróf Esterházy János vértanúsága című dokumentumfilmjét, amely után egyperces néma felállással tisztelgett mindenkor helytálló politikusunk emléke előtt, aki helyettünk is vállalta a meghurcolást, terheink viselését. A filmben a gróf lánya, az immár súlyos betegségben szenvedő Esterházy-Malfatti Alice is vallott családjuk nyitraújlaki életéről, az ottani szlováksághoz fűződő jó viszonyukról, az édesapjával kapcsolatos emlékeiről, s arról, hogy miként küzd az rehabilitációjáért, ami a felvidéki magyarságnak is elégtételt jelentene. Elmondta: úgy gondolja, hogy apját elsősorban anyagi érdekekből nem akarják rehabilitálni, mert ártatlansága elismerése esetén sok érintett személynek kellene lemondania az anyagi javairól. Szerinte azonban szükség van a történelmi igazságszolgáltatásra, amely felé az első lépés éppen Esterházy gróf rehabilitálása lenne. Az igazság feltárásához hozzásegítene a látott film szlovák nyelvre történő lefordítása is...

Dr. Molnár Imre történész, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója Esterházy gróf példa értékű életútjával kapcsolatos gondolatait osztotta meg a hallgatósággal. Leszögezte: Esterházy gróf halálra ítélésével az egész felvidéki magyarság nyakára tették a bűnbakoknak járó kötelet, s 1957-ben börtönben bekövetkezett halála a felvidéki magyarság sorsát, meghurcolását és az ellenségei által számára kiszabott jövőt is jelképezi.

A jeles Esterházy-kutató azt is elmondta: Esterházy-Malfatti Alice nemrég elküldte neki apja utolsó ereklyéjét, a szemüvegét, amelyet családja a mírovi (Morvaország) börtönben bekövetkező halála után kapott vissza. Alice azért tette ezt, mert apjának saját szavai szerint „a felvidéki magyarság volt a családja, mi csak azután következtünk“, tehát úgy gondolta, hogy ez az ereklye is legméltóbb helyen a Felvidéken létesülő Esterházy-emlékkápolnában lesz.

Molnár Imre szerint a nagy kérdés az, hogy a felvidéki magyarok mit kezdjenek az Esterházy-féle súlyos örökséggel, hagyatéka mikor válik a felvidéki magyar közélet témájává, mikor tudunk igazságot szolgáltatni neki, és tudunk-e méltóképpen hozzátenni valamit ehhez az örökséghez. Hangsúlyozta: Esterházy politizálásával, fellépésével gyakran nem csak a felvidéki magyarság, hanem az egész ország érdekeit is szolgálta, s alaptalanul nyilvánították őt fasiszta kollaboránsá, az ellene felhozott vádak időközben sorra megdőltek. Hozzáfűzte: mivel Esterházy parlamenti képviselőként 1942. május 15-én egyedül nem szavazta meg a zsidóság kitelepítéséről szóló embertelen törvényt, inkább segített nekik külföldre szökni, ezért a zsidóság is hálás lehet neki.

Az előadó hangsúlyozta: Esterházy Jánosra fényes karrier várt volna a magyar törvényhozásban, mégis inkább a Felvidéken maradt. Tudatosan vállalta a fasiszta Tiso-féle politizálás velejáróit, önként osztozott a felvidéki magyarok sorsában, akik ellen Beneš elnök akkori utasítása értelmében már a likvidálás eszközeivel is fel lehetett lépni. Példájából, a szülőföldjéhez, népéhez, illetve a keresztény emberiesség és a humanizmus értékeihez való mindenkori ragaszkodásából erőt meríthetünk a magunk számára.

„Komárom missziót teljesít Esterházy János szellemi hagyatékának ápolásában. Ezt bizonyítja e dombormű és az Európa-udvarban egy szobra léte, továbbá az, hogy 1992-ben a Komáromi Jókai Színház elsőként mutatta be Ébert Tibor Esterházy című színpadi játékát, majd Boráros Imre Siposhegyi Péter Hantjával sem takar – János passió című darabját“ – fogalmazott a kétórás rendezvényt záró tartalmas vita végén az előadó, aki úgy véli, hogy még több felvidéki településen kellene emléktáblát és szobrot emelni mártír grófunk tiszteletére, de anyagiak hiányában akár egy-egy faragott emlékoszlop vagy emlékkő is elegendőnek bizonyulna. Hozzátette: eközben nem szabad megfeledkeznünk végső célunkról sem, ami továbbra is Esterházy rehabilitálása...