2017. március 25., 16:33

Minszkben szétverték a kormányellenes tüntetést, sokakat őrizetbe vettek

MINSZK. Õrizetbe vett a fehérorosz rendőrség szombaton több kormányellenes tüntetőt, akik a hatóságok tiltása ellenére gyűltek össze Minszk központjában. Egy emberi jogi csoport közlése szerint a rohamrendőrök több mint 400 embert vettek őrizetbe, és sokakat megvertek.
201703251626580.00000000000000000000000001a_minzk.jpg

A tiltakozók előzőleg azt remélték, hogy a szombati tiltakozással meglovagolhatják a volt szovjet köztársaság Aljakszandr Lukasenka elnök vezette autoriter kormányának erősödő elutasítottságát.

Mintegy 700 demonstráló próbált volna végigvonulni a fehérorosz főváros legnagyobb sugárútján, de a rohamrendőrök útjukat állták, és több embert őrizetbe vettek. Egy demonstráló elmondása szerint a hatóságok erőszakkal léptek fel a tüntetők ellen, több nőt a hajánál fogva rángattak a rendőrségi buszokhoz.

A megmozdulást szervező Viasna nevű jogvédő szervezet egyik munkatársa, Tatiana Revjako az AP hírügynökségnek azt mondta, hogy a rendőrök több mint 400 embert vittek el, "az őrizetbe vettek közül sokakat megvertek, és többen orvosi ellátásra szorultak".

A demonstráció kezdete előtt a Viasna a Twitteren közölte, hogy a rendőrség megrohamozta az irodájukat, és minden ott lévőt őrizetbe vettek - azaz 57 embert -, a szervezet aktivistáit, újságírókat és külföldi megfigyelőket egyaránt.

A hatóságok hajnalban elfogták Uladzimir Neklajev ellenzéki vezetőt is, a 2010-es elnökválasztás egyik jelöltjét, aki a minszi tüntetésen mondott volna beszédet. Neklajevet a fehéroroszországi Breszt városában szállították le a vonatról, amellyel a lengyel fővárosból, Varsóból érkezett vissza hazájába.

A szombatra tervezett minszki demonstráció előtti napokban több mint 100 ellenzékire szabtak ki háromtól tizenöt napig terjedő börtönbüntetéseket.

Az egykori szovjet tagköztársaságban két hónapja tüntetnek az emberek országszerte a "naplopók elleni törvényként" elhíresült jogszabály ellen, amely a nem teljes munkaidőben dolgozókat adóztatja meg. Az országot 1994 óta vaskézzel irányító Aljakszandr Lukasenka elnök kezdetben még eltűrte a demonstrációkat, és március elején bejelentette, hogy idén már nem fogják alkalmazni a törvényt. A jogszabályt viszont nem helyezte végleg hatályon kívül, és az elnök lemondását követelő demonstrációk folytatódtak. Lukasenka nemrég azt mondta, hogy külföldi titkosszolgálatokat sejt a demonstrációk hátterében.

Március 25-én a fehérorosz ellenzék a "szabadság napját" ünnepli. 1918-ban ezen a napon kiáltották ki először az ország függetlenségét.

Szombaton a Fehéroroszország nyugati részén lévő Hrodna (Grodno) városban és Bresztben is több százan tüntettek az elnök ellen. Õrizetbe vételekről onnan még nem érkezett hír.
 

Megosztás