MERS-fertőzésben meghalt egy német férfi
BERLIN. Németországban az alsó-szászországi Ostercappeln egyik kórházában MERS-koronavírus-fertőzés okozta szövődményben elhunyt egy 65 éves német férfi – közölte a klinika kedden.
Ez volt az első eset, hogy egy német állampolgár a saját hazájában a járvány áldozata lett. A halál június 6-án történt, de a klinika csak most közölte a hírt, amely szerint az észak-rajna–vesztfáliai illetőségű beteg egyik szerve mondta fel a szolgálatot a fertőzés nyomán.
Cornelia Rundt alsó-szászországi tartományi egészségügyi miniszter nagy sikernek minősítette, hogy a fertőzés nem terjedt át másokra. Több mint kétszáz emberen végezték el a teszteket, amelyek mindegyike negatív eredményt hozott.
A német férfi februárban az Egyesült Arab Emírségekben, szabadsága alatt kapta meg a fertőzést. Feltételezések szerint egy állatvásáron fertőződhetett meg. A tevék gyakran hordozói a MERS-koronavírusnak.
A 65 éves férfi a harmadik beteg Németországban, akit MERS-fertőzéssel kezeltek. 2013 márciusában Münchenben meghalt egy 73 éves férfi az Egyesült Arab Emírségekből, egy másik, Essenben kezelt beteg pedig túlélte a fertőzést.
A dél-koreai hatóságok közben újabb három, a MERS koronavírus okozta halálesetet jelentettek kedden, ezzel 19-re nőtt az úgynevezett közel-keleti légzőszervi tünetegyüttesben a járvány május 20-ai kitörése óta elhunyt betegek száma. Az ország egészségügyi minisztériuma egyúttal közölte, hogy négy új fertőzött embert azonosítottak, a nyilvántartott betegek száma ezzel 154-re emelkedett.
A négy új páciensből három a szöuli Samsung Egészségügyi Központ látogatójaként kapta el a fertőzést. Ez a központ volt eddig is a fertőzések legfőbb forrása. Az ország legnagyobb ipari konglomerátuma, a Samsung Group által üzemeltetett egészségügyi intézmény vasárnap jelentette be, hogy átmenetileg nem fogad betegeket, miután a legtöbb megbetegedés éppen ehhez a kórházhoz volt köthető az elmúlt hetekben kibontakozott dél-koreai MERS-járványban.
A dél-koreai kormány adatai szerint a 154 mostanáig azonosított betegből 17 már teljesen felépült és hazatérhetett. A kelet-ázsiai országban jelenleg csaknem 5600 embert tartanak karanténban az esetleges fertőzöttsége miatt, miután mindannyian közeli érintkezésbe kerültek MERS-páciensekkel.
A közel-keleti légzőszervi tünetegyüttest okozó koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, ám annál kevésbé agresszívan terjed. A dél-koreai esetek több mint tíz százalékában halált okozó kór ellen egyelőre nincs védőoltás vagy bevált gyógymód.
Az első MERS-megbetegedés Szaúd-Arábiában történt 2012-ben. Az Egészségügyi Világszervezet szerint azóta ezernél több embert fertőzött meg a kór, és közülük több mint négyszázan meghaltak.

Forrás
MTI