Merkel összeurópai megoldásokat keres
Hozzátette: "nagyon mély meggyőződéssel" vallja, hogy a válságot kiváltó okokkal kell foglalkozni, és valamennyi uniós tagország érdekében meg kell óvni a belső határőrizet nélküli schengeni övezet egységét.
A német kancellár elmondta: ragaszkodik az EU-ban elhatározott intézkedések végrehajtásához, így egyebek között az uniós menedékkérő-regisztrációs központok (hot spotok) kiépítéséhez, és "nagyon erősen odafigyel" majd, hogy haladás történjék ezekben a késésben lévő ügyekben.
Törökország vállalta, hogy mindent megtesz a menekülthullám csillapításáért, ehhez pedig megkapja az Európai Unió pénzügyi támogatását - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben a német-török kormánykonzultáció után.
Angela Merkel a két kormány első közös ülése után Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az "illegális migrációt" csak Törökországgal együttműködve lehet visszaszorítani az Égei-tengeren.
Kérdésre válaszolva elmondta, nem érzi úgy, hogy egyedül maradt a menekültválságban követett politikájával, amelynek "alapjain" azután sem változtat majd, amikor február 18-án mérleget vonnak az EU és Törökország közös akcióterve végrehajtásának alakulásáról.
Ahmet Davutoglu hangsúlyozta: "Angela Merkel és Németország nincs egyedül", Törökország a német és az uniós partnerekkel "kéz a kézben" törekszik a válság rendezésére.