2015. május 28., 08:53

Menekültkérdés: a magyarok többsége nem ért egyet az uniós tervekkel

BUDAPEST. A Századvég Alapítvány friss közvélemény-kutatása szerint a magyarok háromnegyede úgy véli, az Európai Unió helyett a nemzetállamok hatáskörébe kellene adni a menekültkérdés kezelését - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában.
A hírműsorból kiderült: az ezer felnőtt telefonos megkérdezésével készített felmérés alapján a megkérdezettek 83 százaléka hallott a kvótarendszer tervéről, amely szerint Brüsszel osztaná el, hogy az egyes tagországok hány menekültet lennének kötelesek befogadni.

Ezzel a magyarok többsége, a felmérésben részt vevők 63 százaléka nem ért egyet. A bizonytalanok aránya 10 százalék, és 27 százalék támogatná az uniós elképzelést. A válaszadók háromnegyedének véleménye szerint a tagállamoknak jogukban áll eldönteni, kiket engednek be, vagyis az uniós országoknak vissza kellene kapniuk nemzeti hatáskörbe a bevándorlási ügyek kezelését - hangzott el az M1 hírműsorában.

Az Európai Bizottság konkrét javaslatokat terjesztett elő szerdán a két héttel korábban közzétett "migrációs menetrend" - vagyis a bevándorlási problémakör átfogó uniós kezelési koncepciójának - megvalósításáért. E szerint Magyarország Olaszországból 496, Görögországból 331 embert lenne köteles befogadni az úgynevezett áthelyezés keretében, ezenkívül a kívülről az unióba történő áttelepítés során 307 menekült érkezhetne az országba a következő két évben.

A tagállamok minden egyes így átvállalt menekült után 6 ezer eurót kapnának. A javaslatok közt szerepel az is, hogy amennyiben valamelyik tagországban váratlanul és nagy mértékben megugrik a beáramló menekültek száma, akkor az ilyen tagállam mentesülhet az átvállalási kötelezettség alól, sőt, akár be is kerülhet Olaszország és Görögország mellé abba az országcsoportba, amely a többi EU-ország intézményesített szolidaritására tarthat igényt. Erre például esélye lehet Máltának - közölték uniós tisztségviselők.

Az egyes uniós tagországok közötti áthelyezés mellett a kívülről az unióba történő áttelepítésre is kidolgozott elképzeléseket az Európai Bizottság. Eszerint az elkövetkező két év folyamán 20 ezer olyan személyt juttatnának be az EU-ba, akik esetében az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága megerősíti a menekülti jogállásra vonatkozó igényjogosultságot. A program költségeire összesen 50 millió euró uniós hozzájárulást javasol fordítani a brüsszeli bizottság. Magyarországtól 307 ilyen személy befogadását várnák el.

Emellett az uniós javaslattevő intézmény konkrét akciótervet dolgozott ki az elkövetkező öt évre tekintve a menekülteket Európába eljuttatni próbáló embercsempészek elleni fellépés érdekében. Ebben szerepel a gyaníthatóan embercsempészetre szolgáló hajók listájának az összeállítása, a tagállamok közötti együttműködés, információcsere javítása - beleértve a csempészek internetes kommunikációjának jobb felderítését is. Ugyancsak nyugtázta a bizottság a megerősített Triton tengeri életmentő művelet terveit.

Az Európai Bizottság javasolja az EU menedékügyi rendszerének hatékonyabbá tételét, egyebek közt iránymutatásokat dolgozott ki a tagországok számára az újonnan érkezettektől való ujjlenyomatvétel eljárásmódjait illetően.

Ugyancsak javítani kíván a brüsszeli bizottság az uniós "kékkártya-irányelv" szabályrendszerén. Ennek érdekében konzultációt hirdettek meg annak kidolgozása végett, hogy miként lehetne több magasan kvalifikált szakembert az EU-ba csábítani a tartózkodásra és munkavállalásra jogosító kékkártyával.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.