Megvizsgálták a világ legidősebb embereinek genomját
WASHINGTON. Annak reményében, hogy fel tudják tárni a nagyon hosszú élettartam genetikai hátterét, egy kutatócsoport szekvenálta a világ legidősebb emberei közül 17-nek genomját.
A résztvevők életkora a 110-116 éves tartományra esett, egy kivételével mindannyian nők. Ezen úgynevezett „szupercentenáriusok” fizikailag és szellemileg fittek, egyikük 103 éves koráig orvosként praktizált, míg egy másik 107 éves koráig vezetett autót.
A kutatás végső célja feltárni, miként sikerül „lelassítaniuk az öregedési folyamatot” – mondja Stuart Kim a vizsgálat társszerzője. Ha a kutatók ki tudják ezt deríteni, talán létrehozható olyan vitamin vagy gyógyszer, amellyel ugyanilyen hatást lehet elérni az átlagembernél is, ezáltal meghosszabbítható lenne a középkorúság életszakasza.
A vizsgált szupercentenáriusok egyikének sem volt szívbetegsége, szélütése vagy cukorbetegsége – ezek mind elterjedtek időskorban - , és csak egy résztvevőnél diagnosztizáltak rákot.
A hosszú élettartam titka azonban ismét kisiklott a kutatók keze közül: a genomok első analízise ugyanis nem tárt fel olyan ritka genetikai mutációkat, amelyek felelősek lehetnek az alanyok nagyon magas életkoráért. A szekvenciákat mindenesetre publikussá tették annak reményében, hogy a későbbi kutatások feltárhatják titkaikat.
A korábbi vizsgálatok során már kimutattak bizonyos variációkat a százévesek genetikai kódjában, ám ezek a variációk relatíve elterjedtek az átlagpopulációban, az emberek 10 százalékában megtalálhatóak.
Az új vizsgálatban azt feltételezték, hogy a 110 éves vagy még idősebb emberek egy ritka mutáción vagy ritka génen osztozhatnak, amely a hosszú élettartamért felel és nem mindennapos a populáció többi részében. A génre azonban nem akadtak rá, ez részben talán annak következménye, hogy nagyon kevés alany vett részt a vizsgálatban a jelentőségteljes különbségek észleléséhez.
Ezenkívül az élettartam genetikai háttere valószínűleg nagyon komplex, Kim szerint elképzelhető, hogy egy ember génállományában sok apró különbség adódik össze és hosszabbítja meg az életet. De az sem kizárható, hogy egyáltalán nincsen közös gén a szupercentenáriusok között, hanem a családoknak van egy olyan génjük, amely biztosítja a hosszú élettartamot.

Forrás
hirado.hu, livescience.com