Megválasztották Magyarország első Mosolygós Bölcsődéjét
GYÖNGYÖS. Megválasztották az első és eddig egyetlen magyar Mosolygós Bölcsődét. A szülők úgy gondolták, a gyöngyösi Dobó úti intézmény érdemes erre a címre, és ezzel együtt a Mosolygós Magyarországért Mozgalom referencia-intézménye is lett.
Debrei Andrásné, a bölcsőde vezetője a 180 percnek azt mondta, „a dolgozóktól kezdik fölépíteni a pozitív gondolkodást”. Mindennap, amikor az alkalmazott megérkezik, egy kosárból kártyát húzhat, amelyen egy aznapra szánt pozitív üzenetet talál. Például az egyik lapon ez a szöveg szerepel: „Pozitív plusz mára: Ha két emberrel sétálok, mindkettő tanítómmá válik. Egyiküknek a jó tulajdonságait utánzom, másikuknak a rossz tulajdonságait javítom ki magamban.”
Egy ilyen napindító üzenet simogató a dolgozó lelkének, és a munka tekintetében is motiváltabbá teszi. „Merítkeznek belőle, és ugye, neki a beszállókártyája a gyermekek lelkéhez nem más, mint a mosoly” – fogalmazott az intézményvezető.
A bölcsőde a gyerekek hozzátartozóit szintén üzenetekkel fogadja, valamint felteszi nekik a hónap kérdését, például azt, hogy miért szeretnek oda járni a gyerekeikkel. Debrei Andrásnénak, mint elmondta, a legjobban az a megfogalmazás tetszett, amely szerint a bölcsődében odafigyelnek a gyerekekre, és tapintható a szeretet.
Farkas Éva, a Mosolygós Magyarországért Mozgalom ötletgazdája a Kossuth Rádió műsorában elmondta, úgynevezett mosolynagykövet arra hívja fel a szülők figyelmét, hogy a pozitív gondolkodás gyakorolható, illetve tanulható, és hogy mindez hozzáállás kérdése.

Forrás
hirado.hu, Kossuth Rádió