Megtisztulást hozott Merkel pártjának a plágiumbotrány
BERLIN. Nem vetette vissza a kormányzó német konzervatív pártokat a plágium miatt lemondásra kényszerült oktatási és kutatási miniszter ügye, az Anette Schavan távozása után bemutatott első felmérés szerint a CDU/CSU pártszövetség támogatottsága hét éve a legmagasabbra emelkedett.
A Stern magazin megbízásából készült felmérés szerdán közölt adatai szerint a CDU/CSU választói támogatottsága 43 százalék. A reprezentatív felmérés adatait az előző héten hétfő és péntek között vették fel. Anette Schavan doktori címének visszavonásáról kedden döntött a düsseldorfi egyetem, és a miniszter szombaton lemondott. Mindeközben a konzervatívok népszerűsége 2 százalékponttal emelkedett az egy héttel korábbi 41 százalékhoz képest.
A legnagyobb ellenzéki erő, a szociáldemokrata párt (SPD) népszerűsége 25 százalékos, alig haladja meg a 2009-es választáson elért 23,8 százalékos történelmi mélypontot. A Zöldek 14 százalékon állnak, a Baloldal támogatottsága 7 százalékos. A jelenlegi állás szerint más párt nem jutna be a Bundestagba.
A liberális FDP, a konzervatívok koalíciós társa 3 százalékon áll, vagyis nem lépi át az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöböt. Ugyanakkor a közös kormányzásra készülő SPD-t és Zöldeket együtt összesen a választók csupán 39 százaléka támogatja alig hét hónappal a szeptemberi országos parlamenti választás előtt. Szakértők szerint a jelenlegi tendenciák alapján előfordulhat, hogy a CDU/CSU egyedül is megszerzi meg a kormányalakításhoz szükséges többséget.
A szociáldemokraták nem elsősorban a konzervatívokat, hanem a kormányt támadják, amelynek teljesítményével a választók a koalíciós viták miatt kevésbé elégedettek, mint Angela Merkel kancellár munkájával vagy a konzervatív pártszövetséggel. "Ezt a kormányt annyira szeretik az emberek, mint a vakbélgyulladást és a gyökérkezelést egyszerre" - mondta Peer Steinbrück, az SPD kancellárjelöltje szerdán a bajorországi Vilshofenben.
A német pártok hamvazószerdán nagygyűlést tartanak, amelyeken a többi pártot ostorozzák. A többnyire bajorországi sörsátrakban tartott rendezvényeken a pártvezetők a szokásosnál keményebb hangot ütnek meg. Horst Seehofer, a CSU elnöke sem kímélte a szociáldemokrata jelöltet a Vilshofentől alig 20 kilométerre fekvő Passauban tartott gyűlésen. Peer Steinbrück - a 2005-2009 közötti nagykoalíciós kormány pénzügyminisztere - nem is pénzügyi szakember, hanem az adósságnövelés koronázatlan királya - mondta Seehofer, utalva arra, hogy a szociáldemokrata politikus minisztersége idején jelentősen emelkedett a német államadósság.
Angela Merkel nem Bajorországban lépett fel, hanem választókerületében, a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi Demminben tartott gyűlésen, és ugyan harcias beszédet mondott, de a pártpolitika fölé emelkedve országos ügyekről és nemzetközi problémákról beszélt. Az euróövezeti válságról szólva például azt hangoztatta, hogy az övezet összes tagjának el kell végeznie a házi feladatát, és harcot hirdetett az adóparadicsomokba menekülő multinacionális cégek ellen. - Nem engedhetjük meg, hogy a nálunk vagy Európában vagy az Egyesült Államokban hatalmas pénzeket kereső hatalmas cégek adóparadicsomokban fizessenek adót - jelentette ki, hozzátéve, hogy a kérdést előterjeszti a világ vezető gazdasági hatalmait összefogó G8 csoport júniusi tanácskozásán.

Forrás
MTI