2016. december 29., 18:29

Megállapodás született a szíriai általános tűzszünetről

BEJRÚT. Megállapodás született a szíriai általános tűzszünetről a szíriai kormány és a felkelők között - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában, a szíriai hadsereg pedig közölte, hogy a fegyvernyugvás csütörtök éjfélkor életbe lép.
201612291529450.000000000000000000001a_kulfold_Hivatalosan-eletbe-lepett-a-sziriai-tuzszunet.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Vlagyimir Putyin elmondta: három dokumentumot írtak alá. Az első a szíriai kormány és a fegyveres ellenzék közötti tűzszünetről szól Szíria területén. A második a fegyvernyugvás betartásának ellenőrzését célzó intézkedésekre vonatkozik, míg a harmadik dokumentumban, egy nyilatkozatban az aláírók kinyilvánítják, hogy készek a szíriai béketárgyalások megkezdésére.

Putyin elismerte, hogy a megállapodások törékenyek, mégis az orosz védelmi és a külügyminiszter, valamint a térségbeli partnereik által tett erőfeszítések eredményeként elért figyelemre méltó eredménynek mondta azokat.

Az orosz elnök a Szergej Lavrov külügyminiszterrel és Szergej Sojgu védelmi miniszterrel tartott találkozóján közölte azt is, hogy Oroszország, Irán és Törökország garantálja a szíriai konfliktus békés rendezésének végigvitelét.

A szíriai hadsereg megerősítette a tűzszünetről szóló orosz bejelentést, és tudatta: a tűzszünet csütörtök éjféltől lép hatályba, és nem vonatkozik az Iszlám Állam (IÁ) és a Dzsabhat Fatah as-Sám (korábbi nevén an-Núszra Front) nevű terrorszervezetekre. Hozzátette: a tűzszünettel a kormányerők felhagynak a harci tevékenységgel, a fegyvernyugvás célja a megfelelő feltételek megteremtése a szíriai válság politikai rendezéséhez.

A Szíriában orosz parlamenti delegációval tartózkodó Konsztantyin Koszacsov, az orosz Szövetségi Tanács (felsőház) nemzetközi ügyekkel foglalkozó bizottságának elnöke Bassár el-Aszad szíriai elnökkel tartott találkozójáról beszámolva közölte: Aszad határozottan támogatja Oroszországnak a más országokkal a szíriai fegyverszünetre együttesen tett erőfeszítéseit.

A több kisebb felkelőcsoportot összefogó, törökországi száműzetésben működő Szíriai Nemzeti Koalíció nevű ellenzéki ernyőszervezet is támogatásáról biztosította a megállapodást, és felszólította a szíriai konfliktusban érintett összes felet, hogy tartsa be a tűzszünetet.

Szergej Sojgu is megerősítette, hogy helyi idő szerint csütörtök éjfélkor (közép-európai idő szerint este 11 órakor) lép életbe a fegyverszünet Szíriában.

A védelmi miniszter leszögezte: Oroszország és Törökország fogja garantálni a tűzszünet betartását, ehhez már "forródrótot" is létesítette az orosz védelmi minisztérium Ankarával.

Sojgu megjegyezte: megteremtették annak feltételeit is, hogy csökkentsék a Szíriában harcoló orosz csapatok. Elmondása szerint az orosz katonai jelenlét csökkentését a védelmi tárca vetette fel, és az orosz elnök is jóvá hagyta.

Az orosz védelmi tárca vezetője közölte azt is, hogy mintegy 60 ezer fegyveres ellenzéki csatlakozott a tűzszünethez. Közölte: az utóbbi két hónapban az orosz védelmi minisztérium török közvetítéssel ellenzéki csoportok vezetőivel folytatott megbeszéléseket. Az említett csoportok Szíria középső és északi részein ellenőriznek kiterjedt területeket.

Szergej Lavrov a januárban a kazahsztáni fővárosban, Asztanában tervezett szíriai béketárgyalásokra kitérve közölte: arra számít, hogy Oroszország, Irán és Törökország mellett Egyiptom is képviselteti majd magát. Hozzátette: a tárgyalások következő fejezetéhez pedig csatlakozik  a szíriai folyamatokra befolyással bíró Szaúd-Arábia, Katar, Jordánia és Irak.

Az Egyesült Államok kimaradt a szíriai tűzszünetre és béketárgyalásokra vonatkozó mostani megállapodásból. Tisztségviselők szerint Washington kihagyása azt tükrözi, hogy Törökország és Oroszország egyre inkább csalódott a még hivatalban lévő, demokrata párti amerikai kormányzat Szíria-politikájával. Barack Obama amerikai elnök január 20-án távozik tisztségéből.  

Putyin és Erdogan egyetértett abban, hogy a tűzszünet nem vonatkozik a terrorcsoportokra

Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan egyetértett abban, hogy a csütörtök éjfélre beharangozott szíriai általános tűzszünetet nem terjesztik ki a terrorista csoportokra - adott tájékoztatást a Kreml az orosz elnök és a török államfő csütörtöki telefonhívásáról.

Az orosz elnöki hivatal szerint a két államfő elégedettségét fejezte ki az elért megállapodással kapcsolatosan. Putyin és Erdogan hangsúlyozta, hogy fokozni kell a terrorellenes együttműködést Oroszország és Törökország között. Megjegyezték, hogy a fegyvernyugvás nem terjed ki a terrorista csoportokra, elsősorban az Iszlám Államra (IÁ) nem vonatkozik.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter korábban közölte: bármely csoport, amely nem tartja be a tűzszünetet, ugyanúgy terroristának fog minősülni, mint az Iszlám Állam. A fegyvernyugvás nem vonatkozik az Iszlám Állam és a Dzsabhat Fatah as-Sám (korábbi nevén an-Núszra Front, az al-Kaida szíriai ága) nevű terrorszervezetekre.

A tűzszünetet támogatását több, török támogatású ellenzéki csoport jelezte. A Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű, több fegyveres csoportot tömörítő ernyőszervezet szóvivője viszont azt is hozzátette: a fegyvernyugvás az IÁ mellett az észak-szíriai kurd fegyveres erőkre, a Népvédelmi Egységekre (YPG) sem vonatkozik. Az YPG-t Törökország terrorista csoportnak tekinti.

A Dogan török hírügynökség csütörtökön arról számolt be, hogy orosz gépek bombázták a török hadsereg és szíriai felkelő szövetségesei által ostromlott, az IÁ kezén lévő észak-szíriai Báb városát. Az orosz légierő vélhetően első ízben hajtott végre légicsapásokat az Észak-Szíriában beavatkozó török csapatok támogatására.

Megfigyelők szerint a földrajzilag stratégiai elhelyezkedésű várost azért akarja Ankara bevenni, hogy ne kerüljön az YPG kezére, mert így a kurdok összekapcsolhatnák a török határ mentén húzódó észak-szíriai területeiket.
 

201612291529450.000000000000000000001a_kulfold_Hivatalosan-eletbe-lepett-a-sziriai-tuzszunet.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás