Már legalább hetven embert kivégeztetett Kim Dzsong Un
Jun Bjung Sze Szöulban beszélt erről egy fórumon. Hozzátette, hogy Un terrorja arra ösztökéli a külföldön dolgozó észak-koreaiakat, hogy Dél-Koreába disszidáljanak. A dél-koreai külügyminiszter azt nem fedte fel, hogy honnan van tudomása az észak-koreai kivégzések számáról.
Korábbi hírek - vagy legalábbis híresztelések szerint - Un többek közt kivégeztette nagynénje férjét, nagynénjét, országa főépítészét, legutóbb pedig egy teknősbékatelep vezetőjét, mert az képtelen volt homárokat szaporíttatni a teknősfarmon.
Pedig ha valami tetszik az ország vezetőjének, akkor nagy a boldogság, például amikor egy élelmiszerraktárban a fagyasztott halak sorakoznak fegyelmezett rendben. A dobozpáncélúteknős-farm vezetőjének viszont nem volt ilyen szerencséje. Kim még májusban látogatta meg a taedonggangi telepét, és már akkor nagy csalódottságának adott hangot. Inkompetenciával, idejétmúlt gondolkodásmóddal és felelőtlen munkastílussal vádolta a farm dolgozóit. Különösen felbosszantotta, hogy a telep nem volt képes homárokat tenyészteni az állampárt alapításának évfordulójára. Ráadásul több teknős is elpusztult, amiért szintén a menedzsert hibáztatta Kim.
A kivégzésekről hivatalos forrásból származó adat nincs, ezért pontos számokat nem ismerünk. Egy másik közelmúltbeli dél-koreai jelentés szerint az északi szomszéd 1382 embert végeztethetett ki nyilvánosan 2000 óta.