Magas részvétel a cseh államfőválasztáson
PRÁGA. A vártnál magasabb részvétel jellemezte az államfőválasztás első napját Csehországban.
Szakítva a csehszlovák, illetve a cseh hagyományokkal ezúttal már nem a parlament, hanem közvetlenül a lakosság választja meg Václav Klaus jelenlegi köztársasági elnök utódját.
A statisztikai hivatal becslése szerint péntek este kilencig körzetenként átlagban a jogosult választók mintegy 30-40 százaléka járult az urnákhoz. A voksolás szintén hagyományosan kétnapos, pénteken délután kettőtől este tízig, szombaton reggel nyolctól délután kettőig lehet szavazni.
Az első választási napon adta le voksát Václav Klaus államfő, Petr Neèas kormányfő és mind a kilenc elnökjelölt is. "Továbbra is a parlamenti elnökválasztás híve vagyok, de tiszteletben tartom a közvetlen elnökválasztásról szóló döntést. Bízom abban, hogy magas lesz a részvétel" - jelentette ki Neèas, miután leadta szavazatát. "Remélem, hogy a választók józan eszük, s nem a médiakampány alapján fognak választani" - mondta Klaus.
A választás nyugodt légkörben folyik, késő estig semmiféle incidensről nem érkezett jelentés.
Helyi megfigyelők szerint a legnagyobb esélye a győzelemre Miloš Zemannak, illetve Jan Fischernek van. Mindketten voltak miniszterelnökök a múltban. Aránylag sok szavazatra számíthat, illetve meglepetést okozhat még Karel Schwarzenberg, a magyar gyökerekkel is rendelkező külügyminiszter és Jiøí Dienstbier szociáldemokrata szenátor. Főleg a fiatalabban körében pedig az egész testén tetovált művész, Vladimír Franz is igen népszerű.
A további négy jelöltet - Premysl Sobotka szenátort, Jana Bobošíková, a parlamenten kívüli Suverenita elnökét, Zuzana Roithová EP-képviselőt, Táòa Fischerová szenátor-színészt - inkább a futottak még kategóriában emlegeti a prágai sajtó.
Az első körben az nyerne, aki megszerezné a leadott szavazatok több mint ötven százalékát. Miután kilenc jelölt van, biztosra vehető, hogy az első forduló után nem tudnak győztest hirdetni, és szükség lesz második fordulóra, amelyben az első körben legjobban szereplő két jelölt indul. A második fordulóra két hét múlva kerül sor. A két jelölt közül az lesz a köztársasági elnök, aki megszerzi a szavazatok egyszerű többséget.

Forrás
MTI