Lövöldözés Tel-Aviv központjában - többen meghaltak

A merényletet – amely az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő támadás a nyolc hónapja tartó palesztin erőszakhullám októberi kezdete óta – a város szívében lévő Szaróna szórakozónegyedben követték el, a védelmi minisztérium kiterjedt épületegyüttese közelében.
A Gázai övezetet irányító palesztin iszlamista szervezet, a Hamász üdvözölte a támadást, anélkül, hogy felelősséget vállalt volna érte. A Hamász egyik tisztségviselője, Musir al-Maszri “hősies” akciónak nevezte a lövöldözést. Később kiadott hivatalos nyilatkozatában a szervezet már azzal fenyegette meg az izraelieket, hogy a muzulmán böjti hónap, a ramadán idején még számos “meglepetéssel” szolgál majd nekik.
A biztonsági kamerák felvételei szerint az öltönyös merénylők vendégként érkeztek az egyik étteremhez, majd hirtelen előrántották automata fegyverüket és tüzet nyitottak az ott vacsorázókra. Egyikük közvetlen közelről lőtt le egy férfit, miközben a többi vendég rémülten, futva menekült, néhányan közülük kisgyermeküket szorítva magukhoz.
A negyed biztonsági őrei viszonozták a tüzet. A Szaróna igazgatója a 10-es csatorna nevű izraeli tévének azt mondta, hogy az étterem biztonsági emberei “megakadályozták a támadók bejutását, elhárítva ezzel egy súlyosabb katasztrófát”.
A tetteseket üldözni kezdték, mire az egyik lövöldöző a helyi művészmozi-komplexum, a Szinematék felé menekült, és ott is lövéseket adott le. A helyszínre érkező biztonságiak mindkettőjüket ártalmatlanná tették, közben egy rendőr is megsebesült.
A rendőrség közlése szerint a merénylők egy Hebron közeli ciszjordániai faluból érkeztek, és ugyanabból a családból valók. Az Izrael által megszállt palesztin terület déli részén fekvő Hebron az egyik gyújtópontja a tavaly október óta tartó erőszakhullámnak.
A kétnapos moszkvai látogatásáról éppen a merénylet utáni percekben hazatérő Benjámin Netanjahu miniszterelnök a repülőtérről egyenesen a védelmi minisztérium közeli épületébe, a hadsereg főhadiszállására hajtott.
Netanjahu határozott választ ígér az éjjeli tel-avivi merényletre
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök határozott választ ígért csütörtök hajnalban a néhány órával korábban elkövetett tel-avivi merényletre, hozzátéve, hogy a biztonsági erők fel fognak kutatni mindenkit, aki segíthette a két palesztin lövöldözőt.
Biztonsági kabinetjének rendkívüli ülése után a kormányfő Avigdor Liberman védelmi és Gilád Erdan közbiztonságért felelős miniszter kíséretében felkereste a négy halálos áldozattal járó szerda éjjeli támadás helyszínét, a Tel-Aviv központjában lévő, Szaróna Market szórakozónegyedet.
A sajtónak adott nyilatkozatáról a The Times of Israel című angol nyelvű lap számolt be.
"Támadó és védekező lépések sorozatát vitattuk meg, amelyeket meg fogunk tenni, hogy fellépjünk a fegyveres támadások súlyos jelensége ellen. Ez egy kihívás, amelyre meg fogjuk adni a megfelelő választ" - idézte szavait a lap. "Határozottan és intelligensen fogunk eljárni" - mondta, kilátásba helyezve, hogy "a rendőrség, a hadsereg és titkosszolgálatok fel fogják kutatni az összes közreműködőt, akinek köze volt ehhez a gyilkossághoz, hogy elejét vegyék a további támadásoknak."
A kormányfő nem bocsátkozott részletekbe, annyit azonban elmondott, hogy a hadsereg erői már körbevették a Hebrontól délre fekvő, ciszjordániai Jatta falut, ahonnan a merénylet két elkövetője érkezett
A május végén kinevezett keményvonalas védelmi miniszter, Avigdor Liberman nyilatkozatban szögezte le, hogy Izrael nem kíván belenyugodni a kialakult helyzetbe. "Nem fogjuk elfogadni ezt a helyzetet, és nem bújhatunk ki a felelősségünk alól" - hangoztatta, nyilvánvalóan a palesztin fegyveres támadások nyolc hónapja tartó hullámára utalva.
A Gázai övezetet irányító palesztin iszlamista szervezet, a Hamász és a Ciszjordániát ellenőrző Fatah egyaránt méltatta a tel-avivi támadást, anélkül, hogy felelősséget vállalt volna a négy izraeli civil halálát okozó és további, legalább 18 embert megsebesítő terrorcselekményért. Hivatalos nyilatkozatában a Hamász egyenesen azzal fenyegette meg az izraelieket, hogy a hétfőn kezdődött muzulmán böjti hónap, a ramadán idején "még számos meglepetéssel" szolgál majd nekik.
Felfüggesztik a palesztinok belépési engedélyét
Az izraeli kormány felfüggeszti a belépési engedélyét annak a 83 ezer ciszjordániai palesztinnak, aki a muzulmán böjti hónap, a ramadán idejére előzőleg megkapta ezt, főleg családlátogatás céljára.
További büntetőintézkedésként visszavonták a Gázai övezetben kiosztott ötszáz, a jeruzsálemi al-Aksza mecset ramadáni pénteki meglátogatására kiadott engedélyét, és bevonták kétszáz gázainak ciszjordániai családlátogatásra, és ötszáz ciszjordániainak gázai rokonok felkeresésére átadott belépő-igazolványát is.
A biztonsági erők felfüggesztették a két elkövető összes családtagjának, 204 embernek az izraeli munkavállalási engedélyét, továbbá nem utazhat külföldre a tel-avivi Ben Gurion repülőtérről a korábban engedélyt kapott ötszáz ciszjordániai, valamint nem látogathat el a Gázai övezetbe az oda készülő kétszáz külföldi rokon sem.
A többek által harmadik intifádaként (palesztin felkelésnek) emlegetett erőszakhullám kiváltó oka az a közösségi médiában lábra kapott feltételezés volt, hogy az izraeli kormány meg akarja változtatni a status quót Jeruzsálem óvárosában a Mecsetek terén, bár ezt az izraeli vezetés több ízben cáfolta. Izrael szerint az erőszakcselekményeket palesztin vezetők nyilatkozatai is szítják, míg palesztin források szerint a támadások hátterében az az általános elkeseredettség áll, hogy elveszni látják a reményt egy önálló palesztin állam létrejöttére.
