Lezártnak tekinti a cseh külügyminiszter ügyét Miloš Zeman államfő
Miloš Zeman cseh államfő a maga részéről pillanatnyilag lezártnak tekinti a cseh külügyminisztérium vezetőjének ügyét. A ČTK hírügynökségnek szerdán adott interjújában Zeman azt mondta: ő megtette kötelességét, kinevezte az új cseh kormányt és most már csak Jan Hamáček szociáldemokrata pártelnökön múlik, meddig fogja egy személyben vezetni a belügyminisztériumot és a külügyminisztériumot is.

Az államfő két hete nevezte ki az Andrej Babiš vezette koalíciós kisebbségi kormányt, amely egy hete a kommunisták támogatásával kapott bizalmat a parlamentben. A Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) külügyminiszter-jelöltjének, Miroslav Pochénak a kinevezését Zeman azonban elutasította, s a tárca vezetésével Jan Hamáček kormányfőhelyettest, belügyminisztert bízta meg.
magyarázta Zeman, miért tartja a maga részéről a témát lezártnak.
Az államfő szerint a világban egyáltalán nem ritka, ha egy miniszter két tárcát vezet.
Miután a tavalyi választáson győztes ANO mozgalom és a ČSSD koalíciós megállapodása szerint a külügyminisztérium a szociáldemokratáké lett, Zeman úgy véli: a döntés most Hamáček pártelnök kezében van.
szögezte le az elnök a beszélgetésben, s úgy gondolja, hogy neki nincs miért közbeavatkoznia.
fejtette ki Milos Zeman.
Az elnök azért utasította el Poche külügyminiszteri kinevezését, mert a jelenlegi EP-képviselő a múltban bevándorláspárti nyilatkozatokat tett. Zeman korábban úgy fogalmazott: egy bevándorlásellenes kormánynak nem lehet bevándorláspárti külügyminisztere.
Andrej Babiš, kormányfő, az ANO elnöke szintén úgy nyilatkozott, hogy a problémát a szociáldemokratáknak kell megoldaniuk.
Jan Hamáček ideiglenesnek tekinti a két tárca egyidejű irányítását, s azt állítja, hogy néhány héten belül megoldást találnak a helyzetre. A ČSSD vezetősének egy része azonban azt szeretné, ha Hamáček kitartana Poche jelölése mellett és ebben az ügyben vállalná a konfliktust az államfővel. Hamáček szerint viszont kompromisszumos megoldásra lenne szükség.