2014. augusztus 22., 15:21

Lelőttek egy ukrán katonai helikoptert - Meghalt a legénység

KIJEV. A kelet-ukrajnai szeparatisták lelőttek egy Mi-24-es ukrán katonai helikoptert. A legénység tagjai meghaltak - közölte a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője pénteki kijevi sajtótájékoztatóján.
Andrij Liszenko szavai szerint a helikoptert Luhanszk megyében, a lutuhinei járásban lévő Heorhijivka településnél érte találat feladatteljesítés közben még szerdán. Hozzátette: azért nem hozták korábban nyilvánosságra az információt, hogy legyen idejük megkeresni és az ukrán erők által ellenőrzött területre szállítani a holttesteket.

A szóvivő nem árulta el, hányan vesztették életüket. Ukrán médiajelentések szerint egy Mi-24-esen két- vagy háromfős legénység szokott lenni.

SZBU: az orosz teherautók behatolása közvetlen katonai agresszió Ukrajna ellen

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője szerint Oroszország közvetlen katonai agressziót hajtott végre Ukrajnával szemben segélyszállítmány álcája alatt.

Valentin Nalivajcsenko pénteken újságíróknak azt mondta: a teherautók sofőrjei valójában orosz katonák, akik kiképzést kaptak katonai járművek, köztük harckocsik vezetésére és tüzérségi rendszerek kezelésére. Szavai szerint a segélykonvojnak álcázott fehér színű Kamazokat elsősorban tüzérségi eszközök szállítására fogják használni Ukrajnában, és ezek a fegyverek - mint mondta - civil áldozatokat szednek majd.

Az SZBU értesülései szerint már 34 teherautó hajtott Ukrajna területére és több mint kétszáz áll közvetlenül az ukrán határnál.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.