2016. november 30., 08:54

Kövér László: a Fidesz-KDNP támogatja az RMDSZ és az MPP együttműködését

NAGYVÁRAD. Kövér László az erdélyi magyarok számára intő jelnek nevezte a Felvidéket, ahol - szavai szerint - "egyszerű nemzetárulás történt".
201611300858530.00000000001a_kov_1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A Fidesz-KDNP pártszövetségnek az az álláspontja: az erdélyi magyar érdekképviselet erősödhet azáltal, hogy a Magyar Polgári Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kompromisszumot kötött a december 11-i romániai parlamenti választásokra - jelentette ki a magyar Országgyűlés elnöke kedden Nagyváradon, háromnapos erdélyi körútját lezáró sajtótájékoztatóján.

Kövér László meggyőződése szerint ez az együttműködés lehetővé teszi, hogy a romániai parlamenti választásokon azok a magyarok is részt vegyenek, akik esetleg éppen az elmúlt évek rivalizálásai miatt fordultak el a politikai véleménynyilvánítástól.

A Fidesz választmányi elnöke - aki egyúttal az MPP tiszteletbeli elnöke - a sajtótájékoztatót megelőző választási fórumon is üdvözölte a két magyar párt együttműködését, amely szerinte egyrészt akkor lesz sikeres, ha a jelenleginél több magyar képviselőt juttatnak be a bukaresti parlamentbe, de már akkor is, ha csökkenteni tudják a választástól a korábbi években távol maradó magyarok arányát.

A fórumon, ahol politikai és egyházi vezetők, polgármesterek, önkormányzati képviselők - köztük Bíró Rozália, az RMDSZ szenátora, Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke, Csűry István, királyhágó-melléki református püspök, illetve az RMDSZ és az MPP megyei elnökei - vettek részt. Kövér László utalt az előző napi székelyudvarhelyi "intenzív és forró hangulatú" vitára, ami a két párt választási összefogása miatt alakult ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az MPP koalíciója vezette városban.

Ott ugyanis szóvá tették, hogy Kövér László, illetve a Fidesz-KDNP támogatja az RMDSZ és az MPP közös listaállításában megvalósult magyar összefogást. Az országgyűlés elnöke indoklásában kiemelte: az elmúlt tíz évben sokat változott a helyzet, és nem feltétlenül előnyére. Sok területen hátrányára változott a helyzet mind Romániában, mind Erdélyben, mind a magyar-román kapcsolatokban - tette hozzá.

Kövér László szerint sok a bizonytalanság. "Látjuk hogyan változott meg a román politika a magyar közösség irányában", ezért is sürgető a politikai összefogás mondta.

"Fel kell rázni mindenkit", hogy menjen el voksolni, s másokat is vigyenek magukkal - utalt a politikus a Fidesz egykori kampányára. Felidézte, hogy az 1990-es évek elején a kisebbségi sorban élő közösség választási aktivitása nagyobb volt, mint a román többségé, mára pedig az ellenkezőjére fordult.

"Ezt a fényűzést nem engedhetjük meg magunknak!" - figyelmeztetett Kövér László, aki a mostani választási összefogást a változás jeleként értékelte, s reményét fejezte ki, hogy ennek eredményeként a magyar közösség akár 6, vagy még nagyobb százalékban is képviseltetheti magát a következő román parlamentben.

Az együttműködés folytatására Erdélyi Magyar Kerekasztal megalakítást javasolta pártok, civil szervezetek részvételével.

Kövér László az erdélyi magyarok számára intő jelnek nevezte a Felvidéket, ahol - szavai szerint - "egyszerű nemzetárulás történt".

Emlékezett rá, hogy amikor Bugár Bélát nem választották meg az MKP elnökévé, és szlovák-magyar pártot hozott létre, a magyarok képviseletét ellátó MKP kiesett a parlamentből. Bugár pártja, "a Híd-Most nem magyar párt, Bugár Béla pedig olyan szlovák politikus, aki jól beszél magyarul" - ecsetelte a házelnök, majd ellenpéldaként a Vajdaságot említette, ahol jelentősen megerősödött a magyar képviselet, és javult a szerb kormánnyal a kapcsolat.

Kövér László végezetül összefogásra szólított fel. "Most nincs helye megosztottságnak, nincs helye széthúzásnak, (...) egy irányba kell tolni a szekeret" - mondta.

A Fidesz választmányi elnöke szerint olyan erős magyar érdekképviseletet kell Bukarestbe küldeni, amely képes lehet megállítani a negatív tendenciákat, hogy "bizakodást adjon a helyben maradásra".

201611300858530.00000000001a_kov_1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás