Kiváló sípályák üzemelnek Gömörben
A szlovákiai sípályákon a korábbi évekhez képest hamarább indult az idei síszezon. A pályák jelentős részén természetes hó van, máshol hóágyúk biztosítják a megfelelő hóréteget. A legismertebb szlovákiai úti célok, a Magas-Tátra és az Alacsony-Tátra síközpontjai mellett az ország délebbi régióiban is kiválóan lehet hódolni ennek a téli sportágnak. A Szlovák Érchegységben mintegy 800 méteres tengerszint feletti magasságban lévő Kokava-Línián az idei szezonban már karácsony előtt elkezdődött a pályák hóágyúzása, azóta mintegy 50cm-es mesterséges hó borítja a sípályákat.
Auxt Ferenc, Kokava Línia síközpont tulajdonosa, üzemeltetője portálunknak elmondta, az idén sokkal jobbak a feltételek, de persze gondok mindig vannak. „Például itt ez a huncut inverzió, ami azt jelenti, hogy a magasabban fekvő területeken melegebb van, mint lent. Szóval a faluban -11-et mértek, mi pedig -3 és -4 foknál kínlódtunk, a hóágyúk ilyenkor azért sokkal kisebb teljesítménnyel dolgoznak” – fejtette ki. „Nehezen, de azért elkészült a menyasszony, fehérbe öltözött, teljes pompában díszlik, úgyhogy elégedettek a vendégek is. Azt hiszem, mindent megtettünk, a karácsonyi ünnepek és az újév is kellemesen telt itt a hegyen” – fűzte hozzá.
A sípályán, amelynek hossza közel 500 méter, öt felvonó működik. A kezdőkön kívül a tapasztaltabb sízők is megtalálják a számításaikat.
„Ez egy egyszerűbb pálya, de jó feltételekkel, jókat lehet itt is síelni, elsősorban azért, mert kevesebb a síelő. Természetesen ezt nem lehet összehasonlítani a Tátrával vagy a Chopokkal, de tökéletesen megfelel a síelő számára” – vélekedik egy vendég, a poltári Janka Kubaliaková.
Egy másik látogató, a Szekszárdról érkezett Inger Nikoletta elmondta, már harmadszor választották ezt a síközpontot. „Nagyon tetszik nekünk itt, azért is járunk vissza. Jó a pálya, nagyon megfelelő a sportolóinknak – mi egy kajak-kenu egyesületet vezetünk a férjemmel, a sportolóinkkal érkeztünk. A kisebbek, akik még soha nem jártak síterepen, nagyon jól meg tudnak itt tanulni, illetve a nagyobbakkal kiváló edzési lehetőség adódik itt” – magyarázta.
A szekszárdi kajak-kenu egyesület tagjai már visszajáró vendégek a gömöri sípályán. Többen közülük itt tanulták meg az alapokat és szívesen járnak vissza.
A síközpontban nemcsak a kezdők, de a családok és a szervezett csoportok is megtalálják számításaikat a pályákon, ahol a vendégek egyharmadát a külföldi, elsősorban magyarországi vendégek teszik ki. A térségben több kisebb pálya is üzemel, némelyik viszont karbantartás nélkül.
Országos viszonylatban mintegy 90 síközpont várja ideális síelési feltételekkel a turistákat.


