2017. november 7., 16:20

Kiürítették a skót parlament épületét, fehér port kapott az egyik képviselő

EDINBURGH. Kiürítették kedden Edinburghban a skót parlament egyik épületét, miután fehér port tartalmazó, gyanús csomagot küldtek a Konzervatív Párt egyik képviselőjének - közölte a rendőrség. Röviddel később a parlament szóvivője közölte, hogy feloldották az intézkedéseket, a konzervatív képviselők visszatérhettek az irodáikba.
201711071621220.e2.jpg

"Fehér porral történt incidens, több gyanús csomagot küldtek egy tory képviselőnek" - erősítette meg egy parlamenti forrás a Reuters hírügynökségnek.    

A rendőrség közleménye szerint az épületet elővigyázatosságból ürítették ki, és vizsgálatot indítottak.   

Egy meg nem nevezett forrás szerint három hasonló boríték ügyében folyt a vizsgálat, amelyek egyikéről feltételezték, hogy fehér port tartalmaz. A leveleket három konzervatív képviselőnek, Jamie Halcro Johnstonnak, Liz Smithnek és Edward Mountainnek címezték.   

Az egyik levélre akkor figyeltek fel, amikor egy biztonsági ember az épület földszintjén kinyitotta, a másik két borítékon is hasonló kézírás volt.   

A parlament hivatali főnöke elmondta, hogy a Konzervatív Párt irodáinak épületét ürítették ki, míg a parlament többi épületében akadálytalanul folyt a munka. Lezárták a gépkocsi-beléptető rendszert is, hogy szükség esetén a mentők akadálytalanul bejuthassanak az épületbe.   

A Holyroodként ismert parlamenti épület Edinburgh belvárosában, a Royal Mile-on található, amely a történelmi Holyrood Palotához, II. Erzsébet királynő edinburghi rezidenciájához vezet.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.