2014. augusztus 5., 11:57

Kiújult a konfliktus Örményország és Azerbajdzsán között

Az örmények háborútól tartanak Azerbajdzsánnal a mindkét ország által évtizedek óta magának követelt Hegyi-Karabah körzetében egyre sokasodó összecsapások miatt.
Szejran Ohanján örmény védelmi miniszter újságíróknak elmondta: "Nagyon feszült a helyzet. Szomszédaink kétségtelenül bármikor képesek olyan provokációra, amely háborúvá fajulhat"- tette hozzá.

Az elmúlt napokban megsokasodott összetűzések, amelyekben összesen 17, más adatok szerint 18 katona vesztette életét.

Az azeri védelmi tárca azt közölte, hogy a hét végén 13 katona halt meg a harcokban, míg Hegyi-Karabah fegyveres erői öt katona haláláról számoltak be. Ohanján szerint az örmény fél megtesz minden tőle telhetőt, hogy csillapítsa a feszültséget. "Jelenleg semmi sem indokolja, hogy átfogó hadművelet induljon".

Örményország szombaton bejelentette, hogy Szerzs Szargszján örmény elnök augusztus 8-9-én a dél-oroszország Szocsiban találkozik Ilham Aliyev azerbajdzsáni államfővel. Ez lesz a két politikus első találkozója azóta, hogy ez év márciusában, a nukleáris biztonságról szóló hágai nemzetközi csúcstalálkozó keretein kívül rövid megbeszélést tartottak a holland fővárosban.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is megerősítette, hogy a két államfőt a hét végén Szocsiba várják, és Vlagyimir Putyin orosz elnök is fogadja őket.

Azerbajdzsán és Örményország között a Szovjetunió felbomlása óta viszály tárgya a többségében örmények lakta terület sorsa. Hegyi-Karabah az 1990-es évek elején függetlennek nyilvánította magát Azerbajdzsántól, miután elveszítette a Szovjetunió fennállásáig élvezett autonómiáját. 1992 és 1994 között - Örményország támogatásával - mintegy 30 ezer halálos áldozatot követelő háborúban a gyakorlatban önállóságot vívott ki Bakutól, de a nemzetközi jog szerint továbbra is Azerbajdzsánhoz tartozik. Az 1994-ben megkötött tűzszünet ellenére Baku és Jereván máig sem jutott egyetértésre a terület jogállását illetően, s a térségben időről időre fegyveres összecsapások is fellángolnak.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.