2015. május 11., 20:49

Kisebbségi oktatási minimum: nem írta alá a nyilatkozattervezetet a Most-Híd

POZSONY. A Magyar Közösség Pártja a szlovákiai oktatásügyben hozott negatív döntések, valamint a felvidéki magyarságra nézve hátrányos intézkedések kapcsán múlt hétfőre pozsonyi székházába megbeszélésre hívta a Comenius Pedagógiai Intézet, a Csemadok, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége és a Most-Híd vegyespárt képviselőit. A találkozó május 11-én a Most-Híd székházában folytatódott, ahol a vegyespárt továbbra sem volt hajlandó aláírni a nemzetiségi oktatási minimumról szóló nyilatkozattervezetet.

A május 4-i találkozó résztvevői egyrészt meg akartak fogalmazni egy hosszú távú stratégiát, azaz összegezni azokat a célokat, amelyek valamennyi jelenlevő fél számára elfogadhatók. Ennek a munkacíme: nemzetiségi oktatási mimimum, s azt szolgálja, hogy mindnyájan egy irányba „húzzák a szekeret“. Másodsorban a konkrét problémákra rövidtávú megoldásokat kerestek – magyarázta egy héttel ezelőtt a Hírek.sk-nak A. Szabó László, a Magyar Közösség Pártja (MKP) oktatási és kulturális alelnöke. Az oktatásügyi szakember egyúttal sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az első célt teljes mértékben nem sikerült megvalósítaniuk, mert bár a 7 jelenlevő szervezetből 6 képviselője már a találkozón aláírta a nyilatkozattervezetet, a Most-Híd képviselője, Érsek Árpád azonban haladékot kért, mert arról párton belül akart egyeztetni.

A történtek miatt a jelenlevők úgy határoztak, hogy a vegyespárt döntéshozataláig nem hozzák nyilvánosságra az említett nyilatkozatot. A nemzetiségi közoktatási mimimummal kapcsolatos cél ugyanis olyan feladatok meghatározása volt, amelyekről megszületik a közös megállapodás – egyfajta társadalmi szerződés, amelynek egyrészt az együttműködésről, másrészt egymás meg nem támadásáról kell szólnia.

A „hetek“ május 11-én a Most-Híd pozsonyi székházában folytatták a kisebbségi oktatási mimimumról szóló megbeszélésüket, amely után Jókai Tibor, az SZMPSZ országos elnöke portálunknak leszögezte: nagyon csalódott, hogy a mai házigazdának számító vegyespárt továbbra sem volt hajlandó aláírni a közös nyilatkozatot.

„Az újabb találkozónkon a nyilatkozat múlt heti és a Most-Híd által megfogalmazott másik variációjából kompromisszumos megoldásként született egy harmadik változat. Először úgy tűnt, hogy azt már a vegyespárt is aláírja, végül azt egyetlen mondat miatt mégsem tette. Az a mondat arra vonatkozott, hogy az aláíró felek ezentúl majd egyeztetik az oktatáspolitikai lépéseiket. Ez a szándék arra irányult volna, hogy bizonyos időközönként leülnénk egymással, és megbeszélnénk az éppen aktuális oktatáspolitikai lépéseinket. Az SZMPSZ szakmai szervezet jelenlevő alelnökével, Vörös Máriával együtt nagyon csalódott vagyok amiatt, hogy a Most-Híd két megbeszélés után sem volt hajlandó a nyilatkozat aláírására“ – mondta el a Hírek.sk-nak Jókai Tibor.

A mostani találkozó után a Most-Híd „Felelőtlen játékokban nem veszünk részt” címmel sajtónyilatkozatot adott ki, amely elején leszögezi: „A Híd párt sajnálatát fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a szakmai szempontok helyett a politikai játszmák győzedelmeskedtek a hétfői oktatáspolitikai egyeztetésen. A tárgyalás során nyilvánvalóvá vált: egyes tárgyalópartnerek ahelyett, hogy a gyerekek, a tanárok és az iskolák érdekét tartották volna szem előtt, kizárólag egy politikai nyilatkozat elfogadására törekedtek. Ebben a Híd nem lesz partner sem most, sem a későbbiekben”.

Ezt az állítással az SZMPSZ első embere nem ért egyet: „A jelenlevő szakmai szervezetek nem mentek bele semmiféle politikai játszmákba. Mi végig szakmai szempontok alapján érveltünk. Sőt, éppen Vörös Máriával mi voltunk azok, akik az általánosan értelmezhető mondatokba olyan kifejezések beiktatását javasoltuk, hogy „szakmai ügyekben, oktatáspolitikai kérdésekben...”, azaz csak a szakmai kérdésekre koncentráljunk, s a kisebbségi oktatási minimummal kapcsolatban teljes egyetértés legyen. Mi kizárólag a gyerekek és az iskoláink érdekeit tartottuk szem előtt a felvidéki magyarságra nézve hátrányos intézkedések, küszöbön álló veszélyes törvények miatt“.

A vegyespárt nyilatkozatában az is olvasható: „Az elmúlt hetek egyértelművé tették, hogy közeleg a kampány és a kampányszerű akciók száma így növekszik. A Híd elutasítja a felelőtlen, a csak a politikai pontszerzésre irányuló kezdeményezéseket, és a továbbiakban csak olyan partnerekkel kíván egyeztetni, akik valóban a szakmai kérdéseket szeretnék megvitatni. A tét túl nagy ahhoz, hogy felelőtlen játékokba bocsátkozzunk”.

Jókai Tibor ezeket a mondatokat az MKP és a Most-Híd közti politikai csatározás részének tekinti, ami nem válik a felvidéki magyarság javára.

„Megismétlem: mi a tervezett megállapodást szigorúan szakmai lépésként fogtuk fel. Ezt a dél-szlovákiai iskolákban múlt héten tett látogatásaink során is kinyilvánítottuk. Vörös Máriával és Fodor Attilával, a Comenius Pedagógiai Intézet igazgatójával személyes megbeszéléseket tartottunk a magyar tannyelvű iskolák igazgatóival. Õk szinte üdvrivalgásban törtek ki amiatt, hogy végre mindenki felismerte: a szlovákiai magyarság jövője a magyar tannyelvű iskoláinktól függ, s annak érdekében az újabb találkozón mindenképpen közös nevezőre kell jutnunk. Az igazgatók is nyilatkozatban fejezték ki: üdvözlik a kezdeményezést, hogy a kisebbségi oktatási mimimumról többoldalú tárgyalás folyik a két érintett párt és az öt szervezet, illetve a Comenius PI között” – fejtette ki a szakmai szervezet elnöke. 

A Pedagógusszövetség elnöke a történtek ellenére is optimista, és a hétfői vegyespárti döntés után is abban bízik, hogy végül mégis győz a józan ész, és a Most-Híd is aláírja a fontos nyilatkozatot.

„Remélem, előbb-utóbb a Most-Híd részéről jön egy üzenet: a felvidéki magyarság érdekében még egyszer üljünk le egymással, és próbáljunk közös megállapodásra jutni. A pártpolitikai csatározások helyett szigorúan a szakmai szempontokra összpontosítsunk, és íródjon végre alá a fontos nyilatkozat! Mi továbbra is nyitottak vagyunk valamennyi érintett fél felé...” – zárta tájékoztatását Jókai Tibor.

A talákozó után „Fájó kudarc az oktatáspolitikai együttműködés terén“ címmel az MKP is sajtónyilatkozatot adott ki.

„A nyilatkozat hitelesítésével kapcsolatban a Most-Híd képviselői haladékot kértek, amit a többi fél elfogadott és tiszteletben tartott“ – utal a magyar párt sajtónyilatkozata az egy héttel ezelőtti eseményekre. Majd így folytatódik: „Három nappal később a vegyespárt székházából egy részben módosított, részben megkurtított ellenjavaslatot kaptak a tárgyaló felek, amelyben a következők voltak a szembetűnő különbségek:
• a "felvidéki" kifejezést minden esetben "szlovákiai magyar"-ra cserélték
• a kisebbségek önigazgatási jogainak kiszélesítése helyett a közelebbről meg nem határozott oktatási önkormányzatiság fogalmát használták
• kihagytak három pontot, melyek az oktatáspolitikai lépések egyeztetését, valamint a közös fellépést és az egységes állásfoglalást szorgalmazták, illetve azt a vállalást, hogy a felek tartózkodnak egymás nyilvános bírálatától és támadásától“.

Az MKP sajnálattal veszi tudomásul, hogy a második, mintegy háromórás egyeztetés során „a nagypolitika árnyékában elveszett a szakmai szervezetek véleménye és a magyar közösség érdeke“. Az MKP szerint főképp azért fájó ez a kudarc, mert az oktatást érintő kérdésekben a résztvevők között gyakorlatilag nem volt nézetkülönbség. „Úgy tűnik azonban, hogy a korábban "az együttműködés pártja" szerepében tetszelgő csoportosulásnak mára már nem érdeke, hogy magyar társadalmi és szakmai szövetségekkel kerüljön egy platformra“ – olvasható a nyilatkozatban.

A sajtónylatkozatot aláíró A. Szabó László, az MKP oktatási és kulturális alelnöke végül leszögezi: „A Magyar Közösség Pártja ugyanakkor megerősíti, hogy a civil szervezetekkel továbbra is együtt kíván működni, mert az iskoláink megtartása és az önigazgatás megvalósítása nemzetstratégiai kérdés, amelyben csakis a mindenkori együttműködés és a közös fellépés biztosíthatja a sikert, nem pedig a szűk érdekcsoportok csatározása“. 

"A nyilatkozattal kapcsolatban az objektív tájékoztatás érdekében nyilvánosságra hozzuk mind az eredeti tervezetet, mind a Most-Híd által módosított szöveget, valamint a mai tárgyalás során kialakított kompromisszumos javaslatot is. Ki-ki maga döntse el, hogy a történetben ki játszik felelőtlen játékot..." - zárta sajtónyilatkozatát A. Szabó László.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.