2012. november 12., 10:32

Kína fütyül az önégetésekre

OKINAVA. A dalai láma sérelmezi, hogy a kínai kormány nem veszi komolyan a tibeti önégetések újabb hullámát.
„A kínai kormánynak ki kell vizsgálnia ezeket az eseteket. Kína nem veszi ezt komolyan, és úgy próbál véget vetni az önégetéseknek, hogy engem bírál” – mondta a dalai láma a dél-japán Okinaván tett hétfői látogatása alkalmával.

A száműzetésben élő tibeti vallási vezető arra reagált, hogy Li Csang-ping Szecsuan tartományi pártvezető őt tette felelőssé a tibeti önégetésekért. Mint mondta: „A 14. dalai láma az, aki válaszolni tud arra, mi az oka az önégetéseknek, hiszen azokat ő agyalta ki.”

Tibeti emigráns forrásokra hivatkozó sajtójelentések szerint a Kínai Kommunista Párt (KKP) nyitányára időzítve 48 órán belül hatan gyújtották fel magukat Tibetben, köztük egy 15 és két 16 éves szerzetes, valamint egy 23 éves nő.

A londoni székhelyű Free Tibet mozgalom szerint az önégetések a „kínai elnyomás”, a vallásszabadság megsértése elleni tiltakozások, egyben a dalai láma melletti kiállást jelképezik.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.