Kikötött a Szojuz a Nemzetközi Ûrállomáson
Az eredeti tervhez képest kétnapos késéssel, de az új tervnek megfelelően kikötött a Szojuz űrhajó péntek hajnalban a Nemzetközi Ûrállomáson (ISS). Ezzel ismét hatfős, vagyis teljes a létszáma a kutatóállomás személyzetének.
A kazahsztáni Bajkonurból szerda hajnalban felbocsátott űrhajó pozícióját egyelőre meghatározatlan hiba miatt nem tudták időben az űrállomás pályájához igazítani, ezért a rövidített, hatórás dokkolási program helyett a régi szerint, a felbocsátás után két nappal végezték el a műveletet.
A vizsgálat még folyik, de az első elemzések alapján azt gondolják a szakemberek, hogy az űrhajó keringési pályája egy fokkal eltért az űrállomásétól, és emiatt a Szojuz számítógépei automatikusan leállították az irányító hajtóműveket - közölte Rob Navias, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) hírmagyarázója a dokkolás tévés közvetítésében.
A hiba után az űrhajó csütörtök hajnalban sikeresen végrehajtotta a dokkolás előtt szükséges pályamódosítást.
Bizonyos körülmények rendkívül ritka egybeesése okozott zavart a szerdán felbocsátott Szojuz űrhajó programjában, ami miatt két nappal el kellett halasztani az űreszköz csatlakozását a Nemzetköz Ûrállomáshoz (ISS) - közölték pénteken az orosz repülésirányítási központban a lefolytatott vizsgálat után.
Vlagyimir Szolovjov, a központ egyik illetékese elmondta, hogy "a ballisztika, a fényárnyékos helyzet, egyes jeladók működése, a gyors üzemmód és egy nagyon csekély impulzus, kis fordulási szögek rendkívüli ritka egybeesése" okozott zavart a Szojuz működésében. Szolovjov úgy fogalmazott, hogy ez nem is mondható zavarnak, hanem inkább egyfajta "orientációs bizonytalanságnak" lehetne nevezni.
A repülésirányítási központ nem akart kockáztatni, ezért hatórásról kétnaposra nyújtotta a dokkolási műveletet - tette hozzá.