2012. december 31., 07:57

Keveset fogyaszt az új Škoda Octavia

PRÁGA. Nyilvánosan is elárulták a harmadik generációs Škoda Octavia gyártói, hogy az új járműveknél elérhető lesz az 1.2, 1.4 és 1.8 TSI, valamint az 1.6 és 2.0 TDI motor. Ezekkel átlagosan 23 százalékkal takarékosabb az új Octavia.

A benzines erőforrásokkal kezdve jó hír, hogy ezentúl csak turbómotorokkal lesz kapható az Octavia, ráadásul már az új fejlesztésű TSI egységeket takarja. Az új 1.2 és 1.4 TSI 22 kilóval lett könnyebb a korábbi változatokhoz viszonyítva, így javítva többek között a fogyasztást. Az 1.2 TSI két teljesítményszinttel érkezik. A gyengébb 86 lóerőt és 160 Nm-t, az erősebb pedig 105 lóerőt és 175 Nm-t teljesít. A 86 lóerős változat maximális nyomatéka 1400 és 3500-as fordulat között jelentkezik, míg a 105 lóerős egység 175 Nm-ét 1400 és 4000 között adja le. A belépőmodellhez ötsebességes kéziváltót párosítanak kizárólag, amivel 5.2 litert fogyaszt, emissziója pedig 119 g/km - írja az a5.hu.

Az erősebb változathoz már hatsebességes váltót vagy hétsebességes DSG-t is kínálnak, valamint 4.9 literes átlagfogyasztása és 114 g/km-es szén-dioxid kibocsátása is kedvezőbb.

Meglepetés viszont a benzines kínálatot tekintve, hogy az 1.4 literes TSI 122 lóerős változata nem lesz elérhető, legalábbis a kezdetekben. Az 1.4 TSI erősebb változata az Octaviában 140 lóerőt és 250 Nm-t teljesít, utóbbi 1500 és 3500-as fordulat között áll rendelkezésre.

Hatsebességes kéziváltóval és start-stop rendszerrel a fogyasztása mindössze 5.3 liter 121 g/km-es emisszió mellett, de hétsebességes DSG-vel is választható az 1.4 TSI. Az RS érkezéséig a benzines csúcsmodell az 1.8 TSI lesz, amelynek 180 lóerejéhez 250 Nm-es nyomaték jár, ami 1250-es fordulattól kezdve egészen 5000-es fordulatig jelen van. Kizárólag hétsebességes DSG-vel párosítva a gyári adatok szerint beéri 5.7 liter benzinnel 100 km-en, míg szén-dioxid kibocsátása 131 g/km.

A négy dízelmotorból három 1.6 literes, egy pedig a 2.0 literes CR TDI. A belépő változat 90 lóerős, átlagfogyasztása 4.1 liter 109 g/km mellett. A 90 lóerős változathoz hasonlóan a 105 lóerős TDI-hez is ötsebességes kéziváltó tartozik, 250 Nm-es nyomatéka 1500 és 2750 között áll rendelkezésre, és nagyobb teljesítménye ellenére a fogyasztása 3.8 literre csökkent, és akár a hétsebességes DSG automatával is párosítható.

A harmadik 1.6-os TDI a GreenLine változat, amely már 110 lóerőt teljesít, és többek között a hosszú hatodik sebességnek is köszönhetően mindössze 3.4 litert fogyaszt, míg emissziója 89 g/km. A legerősebb 2.0 literes TDI 150 lóerős és 320 Nm-es, és hatsebességes kézi vagy DSG váltó választható hozzá. A duplakuplungos automatával mindössze 4.5 litert fogyaszt 119 g/km-es szén-dioxid kibocsátás mellett.

Az alapmotorokon kívül az EU-s országokban alapáras lesz a start-stop és a fékenergia visszanyerő rendszer. A csehek már dolgoznak a gázos változaton is, valamint a jövő évi Genfi Autószalonon bemutatkozik a sportos RS változat is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.