Két új álskorpiófajra bukkantak a Grand Canyonban
A tünékeny élőlényeket, melyek szemük elveszítésével adaptálódtak fénytelen élőhelyükhöz, a Grand Canyon Nemzeti Parkban lelték fel.
A valódi skorpiókkal ellentétben eme imposztorok nem rendelkeznek mérgező fullánkkal ellátott farokkal. A pókszabásúak inkább ollójukban használnak méreggel teli fullánkokat a zsákmány megbénítására – mondja J. Judson Wynne, a vizsgálat vezetője.
Az új fajoknak otthont adó apró barlang csupán 76 méter hosszú, mindazonáltal a nemzeti park területén ismert bármely barlang közül az eme élethez adaptálódott ízeltlábúak legváltozatosabb populációjának élőhelye.
A kutatók először 2005 és 2007 közötti expedíciójuk során fedezték fel a két álskorpiót, de évekbe tellett, mire megállapították egyedülálló mivoltukat. Új fajokként megerősítésükhöz el kellett vinni a példányokat egy rendszertan-specialistához, aki részletesen megvizsgálta őket és átnézte a hasonló fajokról elérhető összes adatot. Jelen esetben kiderült, hogy az egyik fajnak van egy pár megvastagodott lába és egy bütyök ollóján, míg a másiknak szélesebb az ollója, mint a többi álskorpióé, ezzel különálló fajoknak bizonyultak – mondja Mark Harvey, a vizsgálat társszerzője.
A Hesperochernes bradybaughii és Tuberochernes cohni névre keresztelt élőlények 3 milliméter hosszúak, apró gerinctelenekkel táplálkoznak, többek között ugróvillásokkal, fatetvekkel, atkákkal és valószínűleg tücsöknimfákkal. Zsákmányaik nagy része csupán akkora, mint egy rizsszem hosszának egynegyede.
A tény, hogy két külön álskorpiófaj meg tud élni egymás mellett ugyanazon barlangban, ugyanazon táplálékforrásokért versengve, azt sugallja, hogy az üreg robusztus táplálékláncot tart el. Többek között Észak-Arizonában a tücskök egyik legnagyobb pihenőhelye, az álskorpiók zsákmányállatai pedig a tücskök ürülékével, és a rajtuk tenyésző gombákkal táplálkoznak. A barlang emellett bizarr, szem nélküli tarbogaraknak is otthona, ezek szintén az ürüléken tenyésző gombákat fogyasztják.
Valamikor az álskorpiók ősei sivatagos környezetben éltek, ám azóta adaptálódtak a vadászathoz fénytelen környezetben, elvesztették szemüket és testük megnyúlt a változás folyamán.
Általánosságban eme apróságok igen furcsa élőlények. Ollóikkal nemcsak a zsákmányt tudják megragadni, hanem új élőhelyekre is eljuthatnak vele stopposként. „Megkapaszkodnak vele egy állaton, például madáron, emlősön vagy akár rovaron, és nagy távolságokat tehetnek így meg” – mondja Wynne.
Mindez lehetővé teszi, hogy messzebbre jussanak, mint eredendően tudnának, párt kereshetnek és génjeiket nagyobb távolságokba szállíthatják el, mintha nyolc lábukon haladnának. Az ilyen utazások ezenkívül jobb táplálékszerző helyekre is vihetik őket, bár nincs garancia arra, hogy az új élőhely kedvezőbb lesz az előzőnél - magyarázza a kutató. Az álskorpiók azonban nemcsak stopposok, gazdaállatukat megszabadítják az atkákhoz hasonló parazitáktól is.
Az új fajoknak otthont adó apró barlang csupán 76 méter hosszú, mindazonáltal a nemzeti park területén ismert bármely barlang közül az eme élethez adaptálódott ízeltlábúak legváltozatosabb populációjának élőhelye.
A kutatók először 2005 és 2007 közötti expedíciójuk során fedezték fel a két álskorpiót, de évekbe tellett, mire megállapították egyedülálló mivoltukat. Új fajokként megerősítésükhöz el kellett vinni a példányokat egy rendszertan-specialistához, aki részletesen megvizsgálta őket és átnézte a hasonló fajokról elérhető összes adatot. Jelen esetben kiderült, hogy az egyik fajnak van egy pár megvastagodott lába és egy bütyök ollóján, míg a másiknak szélesebb az ollója, mint a többi álskorpióé, ezzel különálló fajoknak bizonyultak – mondja Mark Harvey, a vizsgálat társszerzője.
A Hesperochernes bradybaughii és Tuberochernes cohni névre keresztelt élőlények 3 milliméter hosszúak, apró gerinctelenekkel táplálkoznak, többek között ugróvillásokkal, fatetvekkel, atkákkal és valószínűleg tücsöknimfákkal. Zsákmányaik nagy része csupán akkora, mint egy rizsszem hosszának egynegyede.
A tény, hogy két külön álskorpiófaj meg tud élni egymás mellett ugyanazon barlangban, ugyanazon táplálékforrásokért versengve, azt sugallja, hogy az üreg robusztus táplálékláncot tart el. Többek között Észak-Arizonában a tücskök egyik legnagyobb pihenőhelye, az álskorpiók zsákmányállatai pedig a tücskök ürülékével, és a rajtuk tenyésző gombákkal táplálkoznak. A barlang emellett bizarr, szem nélküli tarbogaraknak is otthona, ezek szintén az ürüléken tenyésző gombákat fogyasztják.
Valamikor az álskorpiók ősei sivatagos környezetben éltek, ám azóta adaptálódtak a vadászathoz fénytelen környezetben, elvesztették szemüket és testük megnyúlt a változás folyamán.
Általánosságban eme apróságok igen furcsa élőlények. Ollóikkal nemcsak a zsákmányt tudják megragadni, hanem új élőhelyekre is eljuthatnak vele stopposként. „Megkapaszkodnak vele egy állaton, például madáron, emlősön vagy akár rovaron, és nagy távolságokat tehetnek így meg” – mondja Wynne.
Mindez lehetővé teszi, hogy messzebbre jussanak, mint eredendően tudnának, párt kereshetnek és génjeiket nagyobb távolságokba szállíthatják el, mintha nyolc lábukon haladnának. Az ilyen utazások ezenkívül jobb táplálékszerző helyekre is vihetik őket, bár nincs garancia arra, hogy az új élőhely kedvezőbb lesz az előzőnél - magyarázza a kutató. Az álskorpiók azonban nemcsak stopposok, gazdaállatukat megszabadítják az atkákhoz hasonló parazitáktól is.
Forrás
Híradó.hu
