Kerry: napokon belül el lehetne törölni az Oroszország elleni szankciókat
WASHINGTON. Napokon belül el lehetne törölni az ukrán válság miatt Oroszország ellen foganatosított szankciókat a Kreml döntései függvényében - jelentette ki kedden John Kerry amerikai külügyminiszter.
Kerry a rubel mélyrepüléséről azt mondta, hogy "abban több tényező is közrejátszott, a szankciók célja azonban az volt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök változtasson a döntésein". Hozzátette, hogy a rubel jelentős értékvesztésében nemcsak a korlátozások, hanem a nyersolaj világpiaci árának zuhanása is fontos szerepet játszott.
Az amerikai diplomácia vezetője szerint Moszkva az utóbbi napokban konstruktív lépéseket tett az ukrajnai helyzet kapcsán. Leszögezte: világossá kell tenni Oroszország előtt, hogy a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget bekebelezése költségekkel jár.
Zuhanórepülésben a rubel
Nem segített a hétfő éjszakai drasztikus kamatemelés, nem sokkal kedd dél után a dollár 73,58 rubelen állt az egy évvel ezelőtti 32,9 után.
Megállíthatatlanul gyengül a rubel a dollárhoz képest azután is, hogy az éjszaka az orosz jegybank drasztikusan, 650 bázisponttal 17 százalékra emelte az irányadó kamatot. A kamatemelés hatására a keddi kereskedés kezdetén 9 százalékos drágulással 59 rubelen indult a dollár, két órával később, közép-európai idő szerint 10 óra körül már ismét történelmi mélypontra esett és 66 rubel ért egy dollár. Délben 69 rubelen, fél egykor már 71 rubelen, mintegy tíz perccel később 73,58 rubelen állt a dollár. Egy évvel ezelőtt 32,9 rubelért 1 dollárt.

Forrás
MTI