2016. január 11., 08:49

Katalónia elnökévé választották Carles Piugdemontot

BARCELONA. A katalán parlament megválasztotta Carles Puigdemontot az autonóm közösség új elnökévé vasárnapi, rendkívüli ülésén. Az önálló katalán állam megteremtését, a katalán függetlenség társadalmi bázisának kiszélesítését és elődje munkájának folytatását nevezte meg céljai közt Carles Puigdemont elnökjelölti beszédében vasárnap este a barcelonai parlamentben, mielőtt a képviselők szavaztak volna személyéről.
201601102224280.01a_kat_elnnnn.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Girona 53 éves polgármestere az éjszakába nyúló nyílt, névszerinti szavazáson 70 támogató voksot kapott, ellene 63-an szavaztak, két képviselő pedig tartózkodott a választáskor.

Carles Puigdemont a katalán parlament függetlenségi pártjainak, a Junst pel Sí (Együtt az igenért) és a Népi Egység (CUP) támogatásával szerezte meg az elnökséghez szükséges szavazatokat a 135 fős törvényhozásban.

Mariano Rajoy ügyvezető spanyol miniszterelnök az elhangzottakra úgy reagált: felkészültek a válaszlépésekre, ha az új katalán elnök és kormánya megsértené a törvényeket és az alkotmányt.

Girona polgármestere szombaton lett a katalán autonóm közösség elnöki posztjának jelöltje, miután Artur Mas, aki 2010 óta vezette Katalóniát, bejelentette: lemond a jelöltségéről, mivel nem tudja megszerezni a megválasztásához szükséges parlamenti támogatást, és enélkül elkerülhetetlen lenne, hogy megismételjék a parlamenti választásokat Katalóniában.

Carles Puigdemont beszédében kivételesnek és példamutatónak nevezte Artur Mas viselkedését, akinek elnöki programját tervezi továbbvinni, megtartva azt a 18 hónapos menetrendet, amelynek végén megalakulna az önálló katalán köztársaság. Ennek része egy állampolgári részvételen alapuló alkotmányozási folyamat, amelynek során a katalánok kinyilvánítják legfőbb nemzeti elveiket, továbbá egy önálló társadalombiztosítási rendszer megalkotása, és egyebek mellett a katalán nemzeti bank létrehozása.

A politikus küldetésének nevezte, hogy szélesítse az önállósági törekvések társadalmi bázisát, és hogy tárgyaljon erről a spanyol állammal, az Európai Unióval illetve a nemzetközi közösséggel. Mint mondta, egy "igazságosabb, méltányosabb, felkészültebb, egészségesebb" országot akarnak létrehozni, amely több és jobb munkahelyet kínál, emellett átláthatóbb és modernebb is.

"Ez nem a gyávák ideje" - fogalmazott beszédében Carles Puigdemont. "Több eszközünk van mint valaha, hogy megvédjük az egységünket, a főbb politikai erőkkel ebben egyetértünk" - jelentette ki Mariano Rajoy ügyvezető spanyol miniszterelnök, aki a katalán elnökjelölt beszédét követően rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Madridban.

A kormányfő ismét hangsúlyozta, hogy Katalónia nem nyilváníthatja ki egyoldalúan az elszakadását Spanyolországtól, mert az törvény-, és alkotmányellenes. A jogállam válaszolni fog minden törvénysértésre - jegyezte meg.

A katalán elnök újságíróból lett politikus. Pályáját az El Punt című katalán napilapnál kezdte, amelynek később főszerkesztője lett, majd a katalán hírügynökség (ACN) és az angol nyelvű Catalonia Today vezetője volt.

2006-ban került be a katalán parlamentbe az Artur Mas vezette függetlenségi párt, a Katalán Demokratikus Konvergencia (CDC) színeiben. 2011-ben választották Girona polgármesterévé.

A szeptember 27-i katalán parlamenti választásokon győztes Junts pel Sí (Együtt az igenért) elnevezésű függetlenségi párttömörülés listáján a harmadik helyen szerepelt.

A katalán parlament több ellenzéki pártja is tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy "rohamtempóban" választanak elnököt és példátlannak nevezték, hogy vasárnap tart rendkívüli, elnökválasztó ülést a törvényhozás. Kifogásolták, hogy ez nem felel meg az elnökválasztás szabályainak, mert a normál menetrend szerint másfél nap az elnök parlamenti meghallgatása és a szavazás, míg most erre néhány óra állt csak rendelkezésre.

A sietség oka az volt, hogy ha vasárnap éjfélig nem lett volna megválasztott elnöke Katalóniának, akkor a jogszabályok értelmében meg kell ismételni a választásokat.

Az elmúlt három hónapban a Junts pel Sí hiába próbálta meggyőzni a katalán parlament egyetlen másik függetlenségi pártját, a baloldali Népi Egységet (CUP), hogy támogassák Artur Mas újraválasztását. A CUP új jelöltet követelt a támogatásért cserébe. A Junst pel Sí egészen szombatig ezt a lehetőséget kizártnak nevezte, de végül beleegyeztek, hogy új jelöltet javasolnak Carles Puigdemont személyében.

201601102224280.01a_kat_elnnnn.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás