Kaliòák szerint korai líbiai katonai beavatkozásról beszélni
Ebben a kérdésben nemzetközi szervezeteknek, elsősorban az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) kell határoznia. Megfelelő mandátumra van szükség bármilyen líbiai művelethez, a mi feladatunk pedig nyomást gyakorolni, hogy megkezdődhessenek ott az intézkedések – mondta Robert Kaliòák belügyminiszter.
Ennek kapcsán Miroslav Lajèák külügyminiszter közölte, hogy már folynak a tárgyalások Líbiával. Ehhez első lépésként egy kormányra van szükség az országban, s pozitív fejlődés látható, egy nemzeti egységkormány alakulhat ki. Ezzel lesz egy partner, akivel tárgyalásokat lehet folytatni, mert ilyen partner nélkül semmit sem tehetünk – fejtette ki a diplomáciai tárca vezetője.
Mint arról portálunkon is beszámoltunk, a védelmi minisztérium az elmúlt héten jelezte, hogy a Líbiának nyújtandó segítség inkább humanitárius, nem pedig katonai jellegű lenne. A szlovák hadsereg tagjai elsősorban táborokat építenének, őrző-védő és műszaki feladatokat látnának el, illetve a különleges egységek is segítséget nyújthatnának. „Képesek vagyunk a szükségletek szerint reagálni” – hangsúlyozta a szaktárca.
A védelmi minisztérium arról is tájékoztatott, hogy jelenleg folyik a líbiai helyzet hírszerzési szempontból történő elemzése. Egyúttal hangsúlyozta, hogy ebben az esetben feltétlenül szükséges az Európai Unió és a NATO szintjén a segélynyújtás koordinálása. Egy ilyen művelet mechanizmusairól nemzetközi szinten kell megegyezni.
Líbiában 2011-től vannak zavargások, amikor a felkelők megdöntötték a korábbi diktátor, Moammar Kadhafi kormányát. Tavaly óta párhuzamosan két kormány és két parlament működik az országban, s a két fél között fegyveres konfliktus zajlik. A líbiai politikai és biztonsági káoszt pozíciójuk megerősítésére használják ki radikális iszlamisták, köztük az Iszlám Államhoz tartozó csoportok is. Az ország nem tudja megfékezni a hatalmas menekültáradatot, amely az utóbbi hónapokban a Földközi-tengeren át Európába igyekeznek eljutni.