2016. június 25., 11:56

Juncker: Németország felértékelődik az EU-ban

BERLIN. Németország szerepe felértékelődik az Európai Unióban az Egyesült Királyság kiválása után - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy szombaton megjelenő lapinterjúban.

A Bild című német napilapnak nyilatkozva a luxemburgi politikus arra az álláspontra helyezkedett, hogy Németország "központi, vagy még annál is jelentősebb szerepet fog játszani az Európai Unióban".

Azokra a félelmekre, hogy a jövőben Párizs-Berlin-Madrid-tengely irányítja majd Európát, Juncker úgy reagált, hogy eddig sem Londonból diktáltak az EU-nak, most sem fogja semmilyen trió átvenni az irányítást.

Juncker rámutatott, hogy az EU-nak javára kell fordítania a történteket, "okosabban kell kikerülnie a helyzetből".

Kiemelte: a soron következő uniós csúcson szót kell ejteni arról, hogy Európa hogyan tudna jobban válaszolni az emberek aggodalmaira, és hogyan lehet egyesült erővel és hatékonyan útját állni a populista mozgalmaknak.

Jean-Claude Juncker szerint részben David Cameron is felelős a referendum kimeneteléért. "Ha valaki hétfőtől szombatig Európát szidja, akkor vasárnap aligha fogják róla elhinni, hogy meggyőződéses európai" - fogalmazott az Európai Bizottság elnöke.

Juncker: Nagy-Britannia azonnal nyújtsa be írásban az EU-ból való kilépési szándékát

Nagy-Britanniának az országban megtartott népszavazás eredményével összhangban azonnal be kellene nyújtania írásban az Európai Unióból való kilépési szándékát, hogy a kiválási folyamat a lehető leggyorsabb és legfájdalommentesebb legyen - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy interjúban.

"Ez nem békés válás volt, amint a szerelem sem volt nagy. Nem értem, a brit kormánynak miért kell várnia októberig annak eldöntésével, hogy elküldi-e Brüsszelnek a kiválásáról szóló levelet. Azt szeretném, ha azonnal elküldené" - mondta Juncker az ARD német közszolgálati rádiónak nyilatkozva.

Elismerte, hogy az unió Nagy-Britannia maradásában reménykedett, de ha már így alakult - mondta -, akkor nagyon fontos a gyors és fájdalommentes kiválás.

David Cameron brit miniszterelnök bejelentette pénteken a népszavazási eredmény ismertté válása után, hogy októberig lemond a hivataláról, és utódjára hagyja a Brexitről szóló tárgyalások levezénylését.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke Junckerhez hasonlóan pénteken este a német ARD televíziónak nyilatkozva "botrányosnak" nevezte, hogy Cameron a brit Konzervatív Párt belügyeire tekintettel csak októberben mond le a posztjáról, addig "ismételten túszul tartja fogva az egész kontinenst". Emlékeztetett, hogy Cameron három évvel ezelőtt pártja radikális szárnyának a referendum megtartására tett ígéretével érte el újraválasztását. Vagyis egy egész kontinenst túszul ejtett belső pártmegfontolásokból. Schulz szerint nem kellene októberig várni a Konzervatív Párt kongresszusának megrendezésével, ha akarnák, "már holnap" összehívhatnák azt.

A brit sajtó egyöntetű véleménye szerint Cameron egyik legesélyesebb utódjelöltje Boris Johnson, London előző polgármestere, aki - jóllehet szintén a Konzervatív Párt tagja - a Brexit-kampány frontembere volt. Õ pénteken azt mondta, hogy nem kell siettetni a távozás folyamatát az EU-ból. Az AFP hírügynökség ebből arra következtetett, hogy a hatóságok a lehető leghosszabbra fogják nyújtani az eljárást.

Megosztás