Jubilált a Tornaljai Gimnázium
A Tornaljai Városnapok keretében, pénteken vette kezdetét a gimnázium bensőséges jubileumi ünnepsége, melyen az iskola volt igazgatói, pedagógusai és diákjai is részt vettek. A Tornaljai Gimnáziumot jelenleg 162 diák látogatja, közülük 140 tanuló részesül magyar oktatásban.
Az iskola több pedagógusa és kiemelkedő képességű tanulója elismerésben részesült az ünnepségen. Barto Norbert, a gimnázium egyik tehetséges diákja matematikai versenyeken elért eredményei elismeréseként részesült kitüntetésben. "Nagyon örülök, hogy ebbe az iskolába járhatok, szeretnék köszönetet mondani a tanároknak" – hangoztatta.
Máté Erzsébet igazgatóhelyettes maga is a Tornaljai Gimnáziumban érettségizett, sőt mi több, az iskola első magyar osztályának a diákja volt. Úgy emlékszik, nagyon nehezen sikerült összeszedni annak idején azt a 40 tanulót, akivel megkezdődhetett a magyar nyelvű oktatás. A tanévkezdést elhalasztották, mert alacsony volt az osztálylétszám.
"Nem is indult az oktatás csak október elején. Később talán könnyebb évek következtek. Most pedig elég nehéz helyzetben vagyunk. Évről évre kevesebb diákunk van" – mondta portálunknak az igazgatóhelyettes.
Dusza János fizikus, tudományos kutató szintén a Tornaljai Gimnáziumban alapozta meg a tudását. "Vissza emlékezni nagyon szép, azért is talán, mert egyidős vagyok a magyar gimnáziummal. Most voltam 61 éves, és nagyon jó találkozni a volt diákokkal és nagyon jó elbeszélni nekik, hogy mennyit köszönhetek a Tornaljai Gimnáziumnak" – vallotta meg a neves tudós.
Kovács Magda író sem hiányzott a jubileumi ünnepségről. Elárulta, ő személy szerint nagyon szeretett iskolába járni, ami esetében korántsem volt egyértelmű. Édesanyja azt vallotta, hogy egy lánynak nem kell tanulnia. "Keservesen meg kellett küzdenem azért, hogy járhassak iskolába és én minden percért hálás voltam, amit ott tölthettem" – árulta el.