Jelöltek, akik történelmet csinálhatnak az amerikai félidős választásokon
Az Egyesült Államokban kedden tartandó félidős választásokon - amikor megújítják a képviselőház egészét, a szenátus mintegy harmadát és 36 államban új kormányzót is választanak - olyan jelöltek is megmérettetnek, akik megválasztásuk esetén történelmet csinálhatnak.

Az amerikai politikai és társadalmi folyamatokat elemzők már a novemberi választásokat megelőző előválasztásokon új jelenségre figyeltek fel: minden korábbinál nagyobb arányban indultak női jelöltek, kisebbségiek, a politika világával éppen csak ismerkedő újoncok vagy transzneműségüket nyíltan felvállalók.
Az amerikai sajtó egy része "történelminek" minősítette például azt, amikor augusztusban az északkeleti Maine államban először választottak kormányzójelöltté egy transznemű nőt, vagy Minnesotában először lesz képviselőjelölt egy szomáliai születésű muszlim asszony. A 62 éves Christine Hallquist - aki öt esztendeig tartó kezelés eredményeként alakult férfiból nővé - és a 36 éves Ilhan Omar egyaránt a Demokrata Párt jelöltjeként kívánja meghódítani a szavazókat.
Az AP amerikai hírügynökség minapi felmérése szerint a két nagy párt 309 női jelöltet indított, és az előválasztásokon 198 nő aratott győzelmet a képviselőjelöltségért folytatott harcban, 19 politikusnő nyert a szenátorjelöltségért folyó küzdelemben és a kormányzójelöltek között is 13 nő lesz.
A demokrata párti és a republikánus tábor egyaránt indított olyan jelöltet, aki valamiben az első lehet.
Amerika az idén megválaszthatja az első nyíltan transznemű kormányzóját Maine államban, az első őslakos, azaz indián gyökerű kormányzóját Idahóban, a déli Georgiában pedig az első afroamerikai női kormányzóját. Arizona és Tennessee államok először választhatnak női szenátorokat, és a washingtoni képviselőháznak is először lehet szomáli-amerikai és indián női képviselője. Arizonában - a visszavonuló Jeff Flake republikánus szenátor helyére - mindkét párt női jelöltet indított. A republikánus Martha McSally az Egyesült Államok első női vadászpilótája, aki ráadásul egy vadászgép-köteléknek is parancsnoka volt. Demokrata párti vetélytársa, Kyrsten Sinema politikai programjában fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy biszexuális.
Hawaii új kormányzójaként esélyesnek tartják az elemzők a republikánus Andria Tupolát. Személyében, ha megválasztják, először irányíthatja a szigeteket őslakos női politikus: Tupola asszony ugyanis hawaii és szamoai gyökereire lehet büszke. Hawaii-on egyébként már volt őslakos politikus a kormányzói palotában, de ő férfi volt: John Waihe, akit 1986-ban választottak meg.
Coloradónak először lehet vállaltan meleg kormányzója, Florida először jelölt az LMBT-közösséghez (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) tartozó hölgyet a washingtoni kongresszusba és az északkeleti New Hampshire is először küldene egy meleg mivoltát nyíltan vállaló képviselőt a szövetségi törvényhozásba. Mindhárom politikust a Demokrata Párt jelölte.
A mostani félidős választás megmozgatott sok, a politika iránt eddig aktívan nemigen érdeklődőt is. "Beneveztek" a politikusi versengésbe és az előválasztásokon győztek is. De elemzők szerint kedden nagy valószínűséggel könnyűnek találtatnak a megmérettetésen. Köztük van a 29 éves Mallory Hagan Alabamából és a 46 éves Antonio Sábato Kaliforniából. A demokraták jelöltjeként induló Hagan szépségkirálynő volt: 2013-ban őt koronázták meg a Miss America versenyen, korábban a Miss New York és a Miss Manhattan kisebb koronája is az övé volt. E tapasztalat nyomán úgy gondolta, hogy érdemes belevágnia a politizálásba is. "Ez (a szépségkirálynő-választás) sokat megtanított nekem arról, hogy a szavaimnak milyen hatalmuk is van" - írta az internetes oldalán, hozzátéve, hogy választási programjának lényege nem más, mint hogy "az alabamaiak szószólója" legyen.