2015. január 12., 09:53

Izrael szerint a Vatikán lehet az Iszlám Állam következő célpontja

RÓMA. Olasz titkosszolgálati források nem zárják ki, hogy az Iszlám Állam (IÁ) fegyvereseinek következő célpontja a Vatikán lehet, ahogyan ezt az izraeli állami televízió vasárnap bejelentette.

Az izraeli televízió információi szerint az Egyesült Államok titkosszolgálata arról értesítette Olaszországot, hogy az IÁ dzsihadista fegyveresei a Vatikánnal szembeni terrorakcióra készülnek.

Az ANSA olasz hírügynökségnek nyilatkozó olasz titkosszolgálati források megerősítették, hogy az utóbbi napokban ilyen információkat kaptak az amerikai és az izraeli titkosszolgálattól is. Az olasz hatóságok szerint a Vatikán valóban a lehetséges célpontok között szerepel, de semmilyen konkrét jel nem utal arra, hogy terrortámadás érhetné a kereszténység központjának számító pápai államot.

A Róma központjában levő Vatikánváros területén és teljes környékén tovább fokozták az eddig is magas biztonsági készültséget. Ferenc pápának a Szent Péter téren vasárnap mondott beszéde alatt a szokottnál is magasabb volt a rendőrök száma a tér körül és a Vatikánhoz vezető római utcákban. A Szent Péter tér közelében levő szentszéki sajtóközpont bejáratát vasárnaptól az olasz rendőrség páncélos járműve védi.

Az IÁ júliusban olyan videót tett közzé interneten, amelyen a dzsihadista fegyveresek zászlója lobogott a Szent Péter téren.

Ferenc pápa hétfőn a Szentszéknél akkreditált diplomatákat fogadja, majd Srí Lankára és a Fülöp-szigetekre utazik egyhetes apostoli látogatásra.

Washington és szövetségesei dolgoznak a felelősök azonosításán

Az Egyesült Államok és szövetségesei igyekeznek megállapítani, hogy az al-Kaida terrorszervezet Arab-félszigeten működő csoportjának valóban volt-e közvetlen szerepe a héten Franciaországban történt terrorcselekmények megszervezésében, mielőtt megtorláshoz folyamodnának a militánsokkal szemben - jelentette ki vasárnap Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter az ABC televíziónak nyilatkozva.

Ez a regionális csoport, az Arab-félsziget al-Kaidája (AQAP) vállalta magára a felelősséget a párizsi terrortámadásokért.

Eric Holder közölte, hogy az amerikai és a francia biztonsági szervek szoros együttműködésben dolgoznak a felelősök felkutatásán.

"Nyilvánvalóan szeretnénk pontosan megállapítani, hogy ki volt a felelős és hogy mi lenne a megfelelő megtorlás" - nyilatkozott Párizsból a tárcavezető, aki Barack Obama elnök megbízásából képviselte az amerikai kormányt a Párizsban megtartott terrorelhárítási tanácskozáson. (Több amerikai helyszíni beszámoló és politikus is kifogásolta, hogy a francia fővárosban a terrorizmus elleni történelmi tiltakozó egységfelvonuláson csak Jane Hartley nagykövet vett részt, és nem az elnök vagy Joe Biden alelnök vagy legalább John Kerry külügyminiszter.)

Holder a CBS-nek kifejtette, hogy az Egyesült Államok csaknem teljes mértékben megfosztotta az al-Kaida központját attól a képességétől, hogy a területén a 2001. szeptember 11-iekhez hasonló, látványos akciókat hajtson végre, ám annak fiókszervezetei - egyebek között az, amely az Arab-félszigeten aktív - az olyan, kisebb támadásokra helyezte át a hangsúlyt, mint amilyeneket a hét folyamán követtek el Franciaországban.

Eric Holder szerint jelenleg nem áll fenn hiteles fenyegetés az Egyesült Államokkal szemben, ám a "teljes fenyegetettségi környezet" ma veszélyesebb, mint bármikor 2001. szeptember 11. óta. Szavai szerint továbbra is az Arab-félszigeten működő csoport a legveszélyesebb az al-Kaida csoportjai közül.

"Háborúban állunk mindazokkal, akik készek terrorcselekmények elkövetésére és akik készek terrorista cselekedeteik igazolásának érdekében meghamisítani az iszlám hitet" - fogalmazott a miniszter.

Holder az NBC-nek arról beszélt, hogy a potenciális fenyegetéseknek a biztonsági szervek általi, folyamatos értékelése ellenére is nagyon nehéz szemmel tartani minden egyes potenciális terroristát. "Úgy gondolom, hogy a fel nem derített magányos farkasokkal kapcsolatos aggodalom az, ami legfőképpen nem hagy aludni bennünket éjjel" - mondta.

Vasárnap New Yorkban és Washingtonban is szolidaritási megmozdulásokat tartottak.

A Fehér Ház Washingtonban, Eric Holder pedig Párizsban közölte, hogy február 18-án az amerikai fővárosban nagyszabású terrorellenes csúcstalálkozót tartanak. A részvevők körét egyelőre nem ismertették.

Megosztás