2017. január 1., 19:42

Isztambulban sokan meghaltak egy szilveszteri terrortámadásban

ISZTAMBUL. Legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek egy neves isztambuli mulató ellen szilveszter éjszaka végrehajtott terrortámadásban. Az áldozatok között külföldiek is vannak. A meggyilkolt emberek többsége észak-afrikai és közel-keleti országok állampolgára - közölte Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter.
201701010348170.000000000000000001a_torok.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

A támadás célpontja egy híres szórakozóhely, a Reina klub volt, amely a Boszporusz európai partján van. A télapónak álcázott merénylő éjfél után negyed kettőkor érkezett a bejárathoz, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd behatolva sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre. A 700-800 vendég közül egyesek a tengerbe vetették magukat menekülés közben - jelentette az NTV televíziós csatorna.

A merénylők számát más források két vagy három főben adták meg. Sorsuk egyelőre ismeretlen, nem tudni, hogy lelőtték, elfogták őket vagy elmenekültek. A környéket a rendőrség két kilométeres körzetben lezárta.

A Dogan török sajtóügynökség által megkérdezett szemtanúk szerint a támadó vagy támadók arabul kiabáltak. Kilétük ismeretlen, eddig senki sem vállalta magára a vérengzést.

A hatóságok ideiglenes, részleges hírzárlatot rendeltek el a nyomozás érdekében, és hogy megelőzzék a pánikot.

Isztambulban a szilveszter előtt fokozott készültséget rendeltek el, és 17 ezer rendőrt vezényeltek az utcákra, köztük télapónak öltözötteket.

Sok a külföldi áldozat

Vasip Sahin, a város kormányzója, a terrorcselekményről szólva vasárnap hajnalban még 35 halálos áldozatról és 40 sebesültről számolt be, ám reggelre már legalább 39 halálos áldozatról szóltak a hírek. Huszonegy áldozatot sikerült azonosítani, köztük 16 külföldi van – közölte Süleyman Soylu török belügyminiszter vasárnap reggel.

A rendőrség továbbra is kutat a terrorista elkövető után – mondta a miniszter. Hozzátette, a támadásban 69 ember sebesült meg, 4 ember állapota súlyos.

A támadó “messzehordó” fegyvert használt

Vasip Sahin isztambuli kormányzó azt mondta, hogy a támadó “messzehordó” fegyvert használt, amellyel “brutálisan és vadul” tüzet nyitott az emberekre. Feltehetően gépkarabélyra utalhatott.

Több tucatnyi mentő és rendőrautó sietett az Ortakoy negyedben lévő szórakozóhelyhez.

A Hawaiin pihenő Barack Obama amerikai elnök részvétét fejezte ki a merénylet miatt, és felszólította munkatársait, nyújtsanak segítséget a török hatóságoknak – közölte a Fehér Ház.

Sahin és Soylu szerint egy, más források szerint több támadóról van szó

Sahin és Soylu egyetlen merénylőről tett említést, de más jelentések – így a közösségi médiában megjelent hírek – szerint több támadó volt, legalább az egyikük télapójelmezt viselt, amit a meneküléskor eldobott. A Hürriyet című török napilap szerint több támadó volt és arabul kiáltoztak.

“Nem láttam, ki lövöldözött, de hallottam a puskalövéseket, és láttam menekülni az embereket. A rendőrség gyorsan megjelent” – írta Twitter-oldalán Sefa Boydas török labdarúgó. Mehmet Kocarslan, a klub tulajdonosa elmondta, hogy az elmúlt tíz napban megszigorították a biztonsági intézkedéseket, miután az amerikai felderítő szolgálatok egy lehetséges támadás veszélyére figyelmeztettek.

Törökország legnépesebb városában 2016-ban számos merényletet követtek el, a legutóbbit december 10-én, amikor kurd fegyveresek két pokolgépet robbantottak fel egy labdarúgó-stadion előtt. Akkor 44 ember halt meg és több mint 150-en sebesültek meg. Júniusban több mint negyvenen haltak meg és több százan sebesültek meg az Iszlám Állam terrorszervezet három fegyverese által a isztambuli Atatürk repülőtéren lőfegyverrel és pokolgéppel elkövetett támadásban.

Izraeli és jordániai állampolgár is van az áldozatok között

Az isztambuli Reina mulatóban szilveszter éjjel meggyilkolt emberek többsége észak-afrikai és közel-keleti országok állampolgára - közölte Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter.

Az Anadolu török hírügynökség jelentése szerint a külföldi áldozatok között szaúd-arábiai, marokkói, líbiai és libanoni állampolgárok vannak.

Az izraeli külügyminisztérium vasárnap közölte, hogy egy fiatal izraeli nő is meghalt a merényletben. A Haaretz című izraeli lap úgy tudja, hogy a 18 éves nő Tira arab kisvárosból származik.

A jordániai kormány megerősítette, hogy az áldozatok között három jordániai alattvaló is van.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn bővítési biztos közleményben fejezte ki az unió szolidaritását a török néppel. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökének, Ausztriának a külügyminiszter e, Sebastian Kurz, illetve Lamberto Zannier, a szervezet főtitkára elítélte a “megdöbbentő támadást”.

Több arab ország – Egyiptom, Bahrein, Kuvait, Libanon és az Egyesült Arab Emírségek – is határozottan elítélte a brutális terrorcselekményt.

Még nem tudni, ki áll a merénylet mögött

Nem világos, kik állnak a szilveszteri isztambuli merénylet hátterében - közölte Binali Yildirim török kormányfő vasárnapi sajtótájékoztatóján.

“Már kirajzolódnak egyes részletek, de a hatóságok emberei konkrétumok után kutatnak” – mondta Binali Yildirim. Tagadta azt a korábbi hírt, miszerint a fegyveres, aki 39 embert agyonlőtt a szórakozóhelyen, télapójelmezben lett volna.

Közölte ugyanakkor, hogy a támadó a helyszínen hagyott egy fegyvert, és a kialakult zűrzavart kihasználva tudott elmenekülni.

Yildirim az újságírók előtt is a terrorszervezetek elleni harcra buzdított, mivel – mint fogalmazott – “a ma történt terrortámadás holnap megtörténhet egy másik országban.”

Yildirim a sajtótájékoztató előtt meglátogatta a támadás sebesültjeit egy kórházban. Mint mondta, hárman közülük még mindig válságos állapotban vannak.

Az Egyesült Államok isztambuli főkonzulja vasárnap arra figyelmeztette a városban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy hacsak tehetik, maradjanak biztonságos helyen, és ne járkáljanak a városban.

Washington tagadja, hogy előre tudott a támadásról

Az Egyesült Államok tagadja, hogy előre tudott az isztambuli szilveszteri terrortámadásról, amivel a török sajtó egy része vádolja, és a közösségi médiában többen felvetették az eshetőséget.

"A híresztelésekkel ellentétben az Egyesült Államok kormányának nem volt tudomása egyes szórakozóhelyek fenyegetettségéről, így a Reina Clubéról sem, és nem figyelmeztetett amerikaiakat arra, hogy maradjanak távol egyes helyektől és azok szomszédságától" - közölte az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége vasárnap.

A kiadott nyilatkozatban a diplomáciai képviselet kitért arra, hogy december 22-én az ankarai nagykövetség általánosságban ugyan arra intett, hogy az ünnepi időszakban veszélyesek lehetnek Törökország és Európa különböző részei, ám - tette hozzá a követség - "mindig ugyanígy figyelmeztetünk, ha vannak olyan jelek, amelyek szerint amerikai állampolgárok lehetnek erőszak célpontjai."

Az isztambuli Reina Clubban legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek a szilveszter éjszakai terrortámadásban. Az áldozatok között sok a külföldi, de a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) eddigi információi szerint nincs köztük magyar állampolgár.

201701010348170.000000000000000001a_torok.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás