2015. július 10., 13:40

Ismét Amerika ellen fordul az al-Kaida

WASHINGTON. Az Egyesült Államok elleni támadásokra szólított fel az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat arab-félszigeti szárnyának (AQAP) új vezetője - közölte pénteken az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ.
Kászim al-Rajmi az előző hónapban vette át a milícia irányítását, miután elődje, Nasszer al-Vahajsi két másik harcossal együtt meghalt egy amerikai pilóta nélküli repülőgépről végrehajtott légicsapásban.

A SITE egy, az interneten keringő hangfelvételre hivatkozva számolt be a felhívásról. A több mint 14 perces üzenetben Rajmi az elődjét magasztalta és ismételten hűséget fogadott Ajman az-Zavahrinak, az al-Kaida első számú vezetőjének.

A felvételen a terroristavezér kijelentette, hogy az al-Kaida legfőbb ellensége továbbra is az Egyesült Államok, és arra buzdította a szunnita harcosokat, hogy hajtsanak végre támadásokat Amerika ellen. Rajmi emellett gratulált a terrorszervezet szíriai szárnyának és az afganisztáni táliboknak az utóbbi időben elért harci sikereikhez. A hangüzenet hitelességét egyelőre nem erősítették meg hivatalos források.

Szakértők szerint az AQAP az egyik legaktívabb szervezete a nemzetközi terrorhálózatnak.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.