Iráni atomprogram: Hamenei nem derűlátó
TEHERÁN. Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője kijelentette, hogy "nem derűlátó" az ország atomprogramjáról szóló tárgyalásokat illetően, de támogatja az iráni tárgyalócsapatot.
Iskolásokhoz, diákokhoz szólva Hamenei azt hangoztatta, hogy "senki sem gyengítheti a tárgyalókat, akiknek nehéz küldetésük van". Ha a hatokkal (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjával és Németországgal) folyó tárgyalások sikerrel járnak, "annál jobb, ha nem, akkor az országnak a saját erőire kell támaszkodnia".
"Ne bízzunk egy olyan ellenségben, amely mosolyog ránk - folytatta a legfőbb vezető. "Az amerikaiak ránk mosolyognak, és azt mondják, tárgyalni akarnak, ugyanakkor azt is mondják, hogy minden lehetőség az asztalon van." Kijelentette, hogy az Egyesült Államok "semmit sem tehet" Iránnal szemben.
Izraelről úgy nyilatkozott, hogy "az amerikaiaknak számításba kell venniük a cionistákat" a nukleáris tárgyalásokon, de "mi már az első nap megmondtuk, hogy a cionista rezsim törvénytelen, fattyú".
Teherán és a hatok képviselői csütörtökön és pénteken Genfben tárgyalnak az iráni atomprogramról. A felek megállapodtak abban, hogy a siker érdekében nem hoznak nyilvánosságra részleteket a megbeszélésekről. Több iráni illetékes mindamellett hangoztatta, hogy a tárgyalások egy évig is eltarthatnak, amíg sikerrel végződnek.
A Nyugat azt gyanítja, hogy civil nukleáris programjának leple alatt Irán atomfegyver előállítására törekszik, míg Teherán váltig állítja, hogy programja kizárólag békés célú, energiatermelést szolgál.

Forrás
MTI