Iohannis elleni vádaskodással felelt a román kormánypárt elnöke az őt lejáratni próbáló kiszivárogtatásokra
Klaus Iohannis államfő elleni vádaskodással reagált hétfőn Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök arra, hogy a hét végén őt lejáratni próbáló kiszivárogtatások nyilvánosságra hozatalát harangozta be a Rise Project nevű tényfeltáró lap.

A vádhatóság egy éve indított bűnvádi eljárást Dragnea ellen, amiért 2001-ben Teleorman megye önkormányzati elnökeként, nyolc feltételezett bűntársa segítségével - a vádak szerint - magántulajdonba játszotta át az addig önkormányzati tulajdonban lévő TelDrumot. Az ügyészek szerint a cégnek törvénytelenül juttatott közpénzek egy részét elsikkasztotta vagy pártja finanszírozására fordította. A PSD tagadja a vádakat, illetve azt is, hogy a TelDrumban tulajdonrésze lenne.
A PSD elnöke a bőröndjéből elővett ügyiratokkal jelezte: szerinte ügyészségi vizsgálatnak kellene tisztáznia, hogyan vált Iohannis, illetve az általa vezetett német kisebbségi szervezet több nagyszebeni ingatlan tulajdonosává, hogyan adta bérbe őket, miért léptették elő azt az ügyészt, aki lezárta a Iohannis ellen indított büntetőjogi ügyet, nyomást gyakorolt-e az államfő egy alkotmánybíróra.
Liviu Dragnea a PSD 2016-os választási győzelme után priusza miatt nem kérhette magának a miniszterelnöki tisztséget, de azóta is ő számít Románia legerősebb emberének, aki háttérből irányítja a kormányt. Dragnea ellen több büntetőeljárás is folyamatban van. Bár a párton belül is akadtak, akik emiatt a lemondását követelték, a lázadókat elszigetelve vagy eltávolítva mindeddig sikerült megőriznie befolyását.